Családi nap: beszámoló és képek

Pécselyen vadonatúj tábla mutatja az arra járóknak, hogy itt működik a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola . Ünnepi alkalomra  készült el  az iskola táblája, hiszen először történt működésük folyamán, hogy tanulókat vizsgáztattak. Bárdi-Farkas Beáta igazgató asszony fogadta azokat a kisdiákokat és szüleiket, akik kellemes környezetben adhattak számot az első félév anyagáról. Köszönet azoknak a pedagógusoknak, akik kellő odafigyeléssel és precizitással vezették le a vizsgáztatást és adtak jó jegyeket és jó tanácsokat a gyerekeknek a jövőt illetően.

Ez időben, az iskola tornatermében családi napra került sor, ahová ugyanúgy, mint az előző családi napon az ország és a határon-túl különböző tájairól érkeztek vendégek szeretettel és egy tál finomsággal a kezükben.

Lelkünket melegítette, hogy a kis és nagyobb gyerekekkel együtt közel százan voltunk.

Megjelent az iskola minden pedagógusa, továbbá a fenntartó Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási  Nevelési Alapítvány alapítója és kuratóriumának minden tagja.

Elsőként Bárdi-Farkas János alapító szólt a vendégekhez és adott hangsúlyt annak, hogy az iskola működése hiányt pótló az ország életében és határainkon túl is.

Örömmel hallgattuk Cékmási Csaba vitaindító gondolatait a magyarság, magyarságtudat gondolatkörben, aki már megjelenésével is lelkesítette a körben ülőket. Filozofikus gondolatait azonnal hozzászólások követték. Beszélgettünk a magyar nyelv problematikus helyzetéről és tanítási módszereiről az iskolában. Beszélgettünk a gyerekek önálló mozgáskultúrájáról, a honismeret hiányáról valamint arról, hogy ezeket hogyan tudnánk iskolánk programjaiba bevenni.

Ezen a családi napon megalakult az Iskolaszék is. Összetételét honlapunkon olvashatják. E kis közösség szilárdságát mutatja az Iskolaszék felállatása is, melybe mindenki önként jelentkezett, és a tisztségeket választással töltötték be.

Azoknak a szülőknek, akik most ismerkedtek az iskola filozófiájával és működésével, a beszélgetés után külön tájékoztatót tartottunk.  Örömmel vettük, hogy tele voltak kérdésekkel és izgalommal, hogy a saját településeiken is hogyan lehet tanulói közösségeket szervezni.

Nem csak magyarországi, de határon túli érdeklődők is jöttek.

Többen a helyszínen beíratták gyermeküket iskolánkba.

Amíg a beszélgetések és a tájékoztatók tartottak, a gyermekek megismerkedhettek a bicikli szerelés fortélyaival. Sebők Lajos polgármester úr is meglátogatta a családi napot és támogatásáról biztosította iskolánkat. Szeretettel meghívta az ugyanezen a napon zajló disznóvágásra, egy kis kóstolóra az érdeklődőket.

A családi nap végén az iskola vezetése megkezdte az előkészületeket a farsangra. Időpontjáról rövidesen tájékoztató jelenik meg honlapunkon,.

Marossy  Endréné

kuratóriumi tag,

a fenntartó kuratórium oktatási referense

Képek a családi napról:

Finomságok

Finomságok

Iskolánk bejárata

Iskolánk bejárata

Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Pécsely

Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Pécsely

Vizsga-pillanat

Vizsga-pillanat

Bárdi-Farkas Beáta igazgatónő (jobbról)

Bárdi-Farkas Beáta igazgatónő (jobbról)

Bárdi-Farkas János alapító (jobbról)

Bárdi-Farkas János alapító (jobbról)

 

Cékmási Csaba

Cékmási Csaba

 

"kis" csapat a családi napról

“kis” csapat a családi napról

 

 

 

 

Author: Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.