Otthonoktatási módszerek

Az iskolákban úgy folyik a tanítás – gondolom, erről nem kell hosszasan regélnem, de megér a történet egy gyors átismétlést -, hogy belép a tanító/tanár az órára, és az első perctől az utolsóig ő irányít. Természetesen tanító/tanárfüggő, hogy ki milyen módszertannal tanít, ki milyen tankönyvet használ, ki mit vár el a diákjaitól, és ki milyen ember…

Az iskolákban a legelterjedtebb a frontális módszer, amikor a tanító kiáll, és mindenki rá figyel az osztályból, és a tanulók mindenre reagálnak, amire reagálniuk kell. Előveszik a felszerelést, dolgoznak, figyelnek, jelentkeznek, dolgoznak, elteszik a felszerelést, szünet.

Kevésbé elterjedt a kooperatív oktatási forma, és a projektmódszer, és ezeknek sok-sok hibrid verziója. (Pl. Dalton-módszer, Jéna-terv, stb.)

Mindegyik módszernek van előnye, van hátránya, egyik sem jó kizárólagosan. Minden tantárgynál van olyan élethelyzet, amikor bizony magyarázni KELL. Máskülönben a csimota nem érti meg az összefüggéseket. Van olyan élethelyzet is, amikor az a legjobb, ha a gyerekek kooperálnak egymással, sőt, a tanárral is. És persze ott vannak a projektmódszerek sokaságai, amik annyi félék is lehetnek akár, ahány osztályközösség van.

Az otthonoktatás módszerei sokkal színesebb palettán mozoghatnak, mint egy bármilyen – akár alternatív – oktatási intézmény bevett és megszokott módszerei.

Előbb megtapasztalom, aztán megtanulom

Az egyik legfontosabb különbség az otthonoktatás és az iskolába járás között, hogy az otthon oktatott gyermek esetében lehetőség van például az anyagrészek átcsoportosítására – teszem azt, egy féléven belül, hiszen, ha magántanuló a gyermek, akkor valószínűsíthető, hogy félévente vizsgázni fog -, és különböző tantárgyak egymásba integrálására.

Nincs az a nyomás, hogy óráról-órára valamiféle erőltetett ütemtervet kellene tartani, ezért a legtöbb otthonoktató családban szinte azonnal felmerül az az oktatási forma, ahogyan például járni tanul meg a kisgyerek:

a megtapasztalás által.

Nem volt még élő ember a földön, aki nekiállt volna az egy éves gyereknek elmagyarázni a lábak csontozatának sorrendjét és illeszkedésének módját, az izmok szisztematikus működési mechanizmusát, az agyból kiinduló ingerek fontosságát, lám, mi emberek mégis megtanulunk járni.

Néha jól fenékre esünk, de minden nappal egyre ügyesebbek és tapasztaltabbak, rutinosak leszünk, míg pár hónap elteltével már nem is járunk, hanem egyenesen futunk! Néhány év múlva pedig a saját példánkon tudományosan is megtanuljuk, hogyan működik a testünk.

Ha matematikából a mértékegységeket akarjuk megtanítani – mindjárt szó lesz arról is, amikor semmit nem akarunk megtanítani – akkor nem faragunk 1 kilós kockákat, meg 1 grammos kockákat, hanem előveszünk egy mérleget, meg egy csomó hétköznap is használt tárgyat, és leméregetjük.

Vagy odaállítjuk magunk mellé szemünk fényét, és nekifogunk együtt palacsintát sütni, és közben megint csak mérünk: súlyt, űrtartalmat, és az elkészült műveknél akár átmérőt is. Közben lehet beszélgetni síkidomokról, testekről, de akár az ízek érzékeléséről – és akkor már a matematika mellett a környezetismeret is ki van pipálva.

Ezek után(!!!) néhány napon belül leülhetünk egy feladatlap mellé, és papíron végigvehetjük újra a gyakorlatban már megtapasztaltakat, rendszerbe ágyazva azokat.

Kész, mértékegységek, és környezet egy-két lecke kipipálva, és közben még jól is laktunk palacsintával.

Ez az egyik leghatékonyabb módszer: amikor arról tanulunk, amit már tudunk. Nagyon fontos a sorrend: először megtapasztalom, aztán megtanulom.

Anya/apa magyaráz

Mindenki találkozott már kérdező kisgyerekkel.

Anya, hogyan találták fel a kereket? – hú, hogyan is?

Anya, ki adta az iskolának az iskola nevet? – ajaj, hogy is van ez?

Anya, milyen messze vannak a csillagok? – ööö…

Anya, melyik dínó volt a leghatalmasabb? – hát izé…

Anya, mi lesz a halottakkal az után, mikor meghaltak? – öhhh…

Anya, miért korog a hasam? – na, erre azonnal van válasz.

Amikor kérdez a gyerek, akkor mit csinál a jó szülő? Magyaráz.

A magyarázat az egyik leghatékonyabb tanítási forma, főleg, ha egy valaki magyaráz, egy, vagy néhány gyereknek.

A magyarázatnak persze jól felépítettnek kell lennie, hitelesnek kell lennie, a gyermek nyelvén kell megfogalmazódnia, és nem árt, ha maximum három adatot tartalmaz csak. Ennyit képes értelmezni ott és akkor, nemcsak a gyermeki agy, hanem még a felnőtté is. Tehát akadémiai székfoglalót nem olyankor kell tartani, amikor felébred a kíváncsiság a gyerekben.

Ezt a módszert mindenféle kreatív megoldással lehet fűszerezni, íme néhány tipp:

–        segédeszközök, szemléltető eszközök saját kezű megtervezése, gyártása,

–        közös kutakodás könyvekben, sőt könyvtárban,

–        közös kutakodás az interneten,

–        közös videó keresés és megtekintés az interneten,

–        közös tesztlap készítés a témáról,

–        a gyermek áll neki magyarázni, mintha ő lenne a tanító, apa és anya pedig tanulnak tőle.

–        és így tovább.

Mi van akkor, ha a gyerek NEM kérdez?

Egy egészséges, jóllakott, kiegyensúlyozott gyerek érdeklődését jószerivel bármikor és bárhol fel lehet ébreszteni bármi iránt. Ha valami nagyon nem érdekli, akkor érdemes rajta gyorsan túllenni, mégpedig ezzel a nagyon hatékony magyarázó módszerrel, nem kell csak azért egy órát tölteni egy témakörrel, mert egyébként az iskolában 45 perc csak arról a valamiről szólna.

Aztán, ha mégis nagyon fontos anyagrészről van szó, életünk értelme viszont bagózik rá, akkor máris ott van az eszköztárunkban az „előbb megtapasztalom, aztán megtanulom” módszer.

Interaktív oktatóanyagok

A 21. században alapvetés, hogy butaság nem kihasználni a technológia vívmányait, hiszen rengeteg időt és energiát spórolhatunk a segítségükkel, ráadásul a digitális írástudás a gyerekeink számára létfontosságú. Már a jelen vívmánya a számítógép-, sőt okostelefon által vezérelt mezőgazdaság, ipar, szolgáltatóipar, kormányzat, stb., és a gyerekeink jövőjében ezek alapvető használati eszközök lesznek a mindennapokban, mint ahogy már ma is azok, csak ma még a többség szórakozásra használja ezeket.

Az interaktív oktatóanyagok piacán vannak jó és még jobb anyagok, legyen szó bármilyen tantárgyról, bármilyen témakörről.

Az, hogy a gyermekünk számára melyik a legjobb, azt nekünk, szülőknek kell kitapasztalnunk. Mindenesetre néhányat nem árt kéznél tartani akkor sem, ha egyébként nagyon jól haladunk nélkülük is. A más platform, a téma más megközelítése, a más feldolgozási módszer tágítja a gyermek látókörét, és gyarapítja az önmaga tanítási eszköztárát. Merthogy az lenne a cél, hogy egy idő után egyedül is magabiztosan tudja önmagát tanítani, fejleszteni.

Egy kis pénzt érdemes beruházni ilyen oktató anyagokba, vagy beíratni a gyereket – akár a szülővel együtt – online képzésekre, és megtapasztalni ezt az utat is. Csak haszna lehet!

A nem-tanítás

Azt tapasztalom, hogy nagyon sok szülő álmodik a nem-tanítás módszeréről, ami arról a fajta bizalomról szól, mely szerint minden külső erőltetés nélkül is megtanulnak a gyerekek bármit. Ez nagyon szép elmélet, de a gyakorlatban ez igazából sosem tud megvalósulni.

Két ok  miatt:

1.)    Akár tetszik, akár nem, a kerettantervnek és a Nemzeti Alaptantervnek vannak bizonyos elvárásai. Nem kell mindenkinek atomfizikus-palántaként elvégeznie az általános iskolát, és nem kell mindenkinek a Magyar Tudományos Akadémia örökös tagjává válnia már 25 éves korára, de alapvető dolgokat rutinszerűen kell tudnia. Például folyékonyan olvasni, és magabiztosan számolni akár papíron, akár fejben. Meg az sem árt, ha eligazodik az embergyerek a világban is nagyjából. Ha a nem-tanítást választjuk, akkor sajnos Magyarországon a gyermekünk semmilyen oktatási minősítésnek, ezzel kapcsolatos kívánalomnak nem fog megfelelni. Lehet azon vitatkozni, hogy ez helyes-e, vagy helytelen, jól van-e így, vagy rossz ez így, de a tények makacs dolgok: alapkészségeket vár el a társadalom a tagjaitól. Vannak országok – pl. Egyesült Királyság – ahol a magántanulóknak nem kell vizsgázniuk, senki nem kérdezi meg a szülőt, hogy megtanult-e a gyerek olvasni, számolni, esetleg még egyebeket is. Aki arra vágyik, hogy soha, senki ne kérje számon a gyermeke tudásszintjét, az itt, Magyarországon nem a megfelelő országban keres iskolát.

A szülőkben idealizált kép él a saját gyermekkorukról, közben a világról alkotott képük enyhén szólva is irreális (mint ahogy mindenkié, ezt a megállapítást senki ne vegye sértésnek).
Szülőként fogalmunk sincs MA, hogy milyen életkészségekre lesz szüksége a ma még gyermekünknek 30 év múlva. Senki nem tudhatja. De az biztos, hogy visszafelé nem haladhatunk, és az, amit mi magunkra szedtünk az iskolában, édeskevés lesz a gyerekünk számára az ő felnőtt életében. A világ változik, fejlődik, a gyerekeink spontán változnak, fejlődnek. A nem-tanítás, amikor semmilyen elvárásunk és célunk nincs a szellemi-lelki-testi fejlődésünkkel kapcsolatban, az – szerintem – értelmetlenné, vagyis céltalanná teheti az életet. Ez igaz felnőttre és gyermekre egyaránt.

Azért vagyunk itt a Földön, hogy fejlődjünk, tanuljunk, és másokat tanítsunk. A tanulás lezajlik külső beavatkozás nélkül is, és botor előírás az is, hogy minden 18 évesnek egyforma tudással kell rendelkeznie, mondjuk a 18. születésnapján, de a másik szélsőség sem lehet az üdvözítő út, mely szerint ráér majd 25 évesen leérettségizni (feltéve, ha akar érettségizni), meg különben is, minek annyit tanulni.
Valahol középen van az igazság.

2.)    A szülők a saját mintáik, és a kitörölhetetlenül bevésődött tanulási megoldási készleteik miatt csak pár hétig képesek kivitelezni a nem-tanítás módszerét.

Gondolj csak bele, hogy zajlik egy ilyen módszert választott család napja: a gyerek mindenkor azt csinál, amit csak akar. Jó lenne ugyan, ha tanulna, de rá van bízva, hogy tanul-e, milyen mélységben, ja és úgy általában „mit”. Sajnálatos tény, hogy még középkorú felnőttek is képesek halogatni a saját teendőiket, hát akkor képzelheted, mennyire motivált egy gyerek arra, hogy mondjuk, játék helyett valami komoly dologgal foglalkozzon.

Persze minden gyereknek van olyan nagyon aktív érdeklődési köre, amiben szakértőket megszégyenítő tudással rendelkezik, és úgy nyomja a szakzsargont, hogy azt csak a vele egyívásúak képesek megérteni, de minden másban, lassan de biztosan le fog maradni. Ez a tény a szülőt legkésőbb a második héten iszonyatosan elkezdi zavarni. Hiszen mi van az ő fejében? Ő is járt iskolába, akár évtizedekig is, és így lett belőle rendes, életrevaló felnőtt. Ha a gyermeke ennek teljes egészében az ellenkezőjét csinálja, akkor bizony abból csak baj lehet, ugye?
Hát ez nem egyértelmű. De az biztos, hogy félelmetes szülői fejjel nézve.
Tudjuk azt, hogy milyen hihetetlen tudáshalmazra tesz szert egy gyerek a nyári szünet 10 hete alatt… Hm?
Ugyanaz valósul meg, ha a nem-tanítás módszerét választjuk: irányíthatatlan, kontrollálhatatlan fejlődési folyamat, és céltalanság minden tekintetben.

Poroszos rend otthon

„Márpedig leülsz fiam és tanulsz!”

Bármennyire is őrültségnek hangzik, az ún. poroszos, szabálykövető, már-már ridegtartásos oktatási módszertannak is van létjogosultsága az otthonoktatásban. Figyeld csak meg saját magadat, mikor valamit már unsz, vagy épp nincs hozzá kedved: hihetetlenül kreatív módon kerülöd, és bármire képes vagy azért, hogy ne kelljen csinálnod. Ez felnőttek életében is jár következményekkel, és persze ugyanez vonatkozik a gyermekekre is. Néha bizony elő kell húzni a kalapból a poroszos-nyulat, mert adott esetben az a leghatékonyabb, és legcélravezetőbb, mindamellett ezzel a módszerrel is ki lehet fejezni csodálatunkat és imádatunkat a gyerek irányába.

Rendszeres szünet

Te mit vártál leginkább iskolás korodban? A bejárást? A tanító belépését az osztályba? A dolgozatokat? Vagy épp a szünetet?

Az otthonoktatásban az a szép, hogy teljesen függetleníthető az éves tanrendtől, és a tanulnivalót sokkal egyenletesebben is el lehet osztani év közben. A már említett, nyári 10 hetes szünet helyett akár minden hónapban lehet egy hét szünetet tartani, vagy minden héten meg lehet hosszabbítani a hétvégét egy-két nappal.
A gyerekek bioritmusának és fejlődési görbéjének ez sokkal megfelelőbb megközelítés és eljárásmód, és ha elég szünetet tartunk, akkor bármilyen módszert is használunk az oktatásra, a tanulás támogatására, az sokkal hatékonyabban fogja kifejteni a hatását.

Melyiket szeressük? Melyiket használjuk?

Egyrészt minden kis tanuló egyedülálló és megismételhetetlen – még az egypetéjű ikrek között is lehet óriási különbség a tanulás szempontjából -, másrészt pedig az oktatásban nincs Szent Grál. Szerintem egy otthonoktatást preferáló szülőnek csomó mindent kell tudnia a saját gyerekéről, a pszichológiáról, a pedagógiáról, a módszerekről, meg a világról is.

Hol ez, hol az, hol emez, hol amaz válik be. Nincs és nem is lehet olyan, hogy csak ezt, vagy csak azt használjuk, figyelmen kívül hagyva minden más megoldást. Mindet érdemes kipróbálni és használni, és persze a legkedvencebbet, a leginkább beválót alkalmazni a mindennapokban.

A lényeg, hogy a tanulás inkább többé, mint kevésbé ÖRÖMTELI legyen.
Mert tanulni fantasztikus élmény.

Vidi Rita

Ui.: Vannak még jó ötletek a tarsolyunkban, legközelebb ezekről lesz szó.
Addig is, ha otthonoktatást támogató iskolát keresel gyermekednek, akkor nálunk a legjobb helyen jársz>>

Author: Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.