Lelkünkben lobog a láng

Nem politikai jelszavak, csak meleg napsütés. Nem igazgatói szónoklat, csak közös éneklés és a  faluközösség vágya és annak öröme a közös ünneplésre tette széppé 2014. március 15-ét Pécselyen.

02.Pécsely web  ref. templom iskolánktól.Állókép.2014.03.15.

Pécsely református templom iskolánktól nézve.2014.03.15.

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola kezdeményezésére először ünnepelték Petőfi napját idősek és gyerekek, falubeliek és messziről érkezők. Az ünnepségen és a nap további eseményein részt vett Sebők Lajos polgármester is.

04.Pécsely web  kultúrotthon közönség.Alapítók.Polgármester.2014.03.15

Pécsely kultúrotthon közönség.Alapítók.Polgármester.2014.03.15

Megtelt a kis kultúrotthon, melyet az iskola tanulói és tanárai már előző nap szépen feldíszítettek. Nem vásároltak plakátokat, jelképeket, maguk készítették a kokárdákat és a nemzeti színekben pompázó papír tulipánokat. Előkerültek történelmi lobogók és megérinthettünk egy korabeli szablyát és egy gyönyörű szép mentét. Dr. Marossy Endre hadtörténész előadásából tudhattuk meg, mi is történt 1848. március 15-én? Kik is voltak azok a márciusi ifjak, milyen tűz lobogott az ő lelkükben, és hogyan sikerült a forradalom lángját felizzítani a Nemzeti dallal, a Tizenkét ponttal, az ifjúságuk hevületével.

05.Pécsely kultúrotthon.Dr.Marossy Endréné üdvözli a megjelenteket.2014.03.15

Pécsely kultúrotthon.Dr.Marossy Endréné üdvözli a megjelenteket.2014.03.15

Kivetített képeket láttunk a történelmi nap főszereplőiről és természetesen a legfontosabb helyszínekről. Így tudhattunk meg többet iskolánk névadójáról is, báró Wesselényi Miklósról, a reformkorban és a forradalomban betöltött szerepéről. Az előadás közben elhangzott versek felidézték Petőfi szellemét és Arany János „Emlények” részletei pedig a barát szeretetét és tiszteletét.

Az előadás előtt mindenki megkapta nyomtatásban a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, így jó volt hallani, közösen szavalni, hogy „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

Dalszövegeket is kinyomtattunk bízva abban, hogy néhányan majd együtt énekeljük. Melegség öntötte el a szívünket, hogy mindenki énekelte a Nemzetőr-dalt, a Huszárgyerek c. verbunkost valamint a Kossuth-nótát.

A műsor közben elhangzott a Kormorán együttes „A költő visszatér” c. szerzeménye. Az előadó Géczi Erika meleg hangú levélben köszöntötte az ünnepségen résztvevőket és az iskolai kezdeményezést.

Az előadás közben dr. Marossy Endre tett fel kérdéseket elsősorban gyerekeknek. Az ünnepség után azonban nem mozdult a közönség, és egyre több érdeklődő kérdést tettek fel a történelmi nappal és a szabadságharccal kapcsolatban.

Amíg a felnőttek beszélgettek, a gyerekek felülhettek a feldíszített lovaskocsira és körbe kocsikázhattak a faluban. Nagy sikere volt ennek a programnak, a gyerekek vidáman érkeztek meg az iskola udvarára. A nap következő kiemelkedő programjára itt került sor.

Bárdi-Farkas János alapító ünnepélyes keretek között helyezte el a Nemzet kemencéje alapkövét az iskola udvarán. Kiemelkedően szép kezdeményezés egy új közösségi helyszín megteremtése, melynek legfontosabb célja, hogy a kemence melege mellett összehozza azokat az embereket, gyerekeket és szülőket, nagyszülőket és bárkit, aki akar ma magyar lenni, aki itt, ma, Magyarországon akar valamit tenni a hazájáért.

06.Pécsely iskolánk  épülete.Nemzet kemencéje alapkő letétel.A közönség.2014.03.15

Pécsely iskolánk épülete.Nemzet kemencéje alapkő letétel.A közönség.2014.03.15

Kívánságainkat megfogalmazhattuk és ezek egy üvegbe zárva az alapkő mellé kerültek. A kemence felavatását az alapító május végére tervezi.

14.Pécsely Nemzet kemencéje alapkő  letétel.Bárdi-FarkasJános beszél. Bea.  Dr.Marossy Endréné..2014.03.15

Pécsely Nemzet kemencéje alapkő letétel.Bárdi-Farkas János beszél. Bárdi-Farkas Bea (középen). Dr. Marossy Endréné.2014.03.15

Nagyon szép, viaszpecséttel ellátott kemencejegyek kerültek kibocsájtásra 1.000, 10.000 és 100.000 forintos névértékben, amelyek nem csak a Nemzet kemencéjének a felépítését, hanem az iskola felújítását is támogatják. Az alapkő letétele után mindenki  vásárolt kemencejegyet. Támogatott minket a helyi nyugdíjas közösség. de mindazok is, akik távolabbi városokból érkeztek.

19.Pécsely iskolánk. Nemzet kemencéje kemencejegyek.2014.03.15

Pécsely iskolánk. Nemzet kemencéje kemencejegyek.2014.03.15

Az alapkő elhelyezésére különleges technikával került sor, amit először alkalmaztak Magyarországon. Így az alapkő elhelyezése közben sok érdekességet tudhattunk megépítési technikákról és a természet legfontosabb alapanyagairól.

16.Pécsely iskolánk.Nemzet kemencéje alapkő letétele.2014.03.15

Pécsely iskolánk.Nemzet kemencéje alapkő letétele.2014.03.15

17.Pécsely Nemzet kemencéje alapkő lemeszelve.2014.03.15

Pécsely Nemzet kemencéje alapkő lemeszelve.2014.03.15

A gyerekek a délutánt is kreatívan töltötték. Ki az udvaron játszott, ki pedig csákót készített, huszárt színezett és vágott, ragasztott.

10.Pécsely iskolánk tornaterme feldiszítve.2014.03.15

Pécsely iskolánk tornaterme feldiszítve.2014.03.15

Bárdi-Farkas Beáta igazgató asszony beszélgető fórumot hirdetett az iskola iránt érdeklődőknek. Nem csak szülők, hanem olyan tanítók és tanárok is részt vettek a beszélgetésen, akik maguk is szeretnének önálló tanulói közösséget szervezni, melynek anyaiskolája a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola.

Egyre többen érdeklődnek az országban és határon túl is iskolánk tanulási módszerei és életprogramot adó pedagógiai programja iránt. Az iskolába már bekapcsolódott szülők elmondták, milyen nyugalomban tanulnak gyerekeik, a tudás mellett biztonságot, szeretetet, erkölcsi tartást, mindenek feletti odafigyelést kapnak. Grübl Gabriella tanítónő beszélt az iskolánkban alkalmazott módszerekről, könyvekről, eszközökről, mindenki számára tanúbizonyságot téve magas szintű felkészültségéről.

21.Pécsely tornaterem családi nap.Gabi beszél.2014.03.15

Pécsely tornaterem családi nap.Gabi beszél.2014.03.15

Ezen a szép napon senki nem maradt éhes. Együtt, terített asztal mellett fogyaszthattuk el azokat a finomságokat, amiket a falubeliek, az iskolás gyerekek szülei hoztak, és János finom szarvashúsát. A bio édességektől a finom cukros süteményekig kóstolgattunk, és a helyi nyugdíjas klubból érkezők finom borával koccintottunk.

Késő délután érkezett a szélvihar, mintha a természet is megérezte volna, hogy éppen véget ért ez a szép ünnepi nap. Valamit azonban nem tudott a felkerekedett szél sem elfújni: szívünkből a lángot, amelyet mi gyújtottunk akkor, amikor felvállaltuk, hogy akarunk Pécselyhez, a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola közösségéhez tartozni.

 

Marossy Endréné

a fenntartó alapítvány oktatási referense

Az eseményről készült összes képet itt lehet megtekinteni>>

Author: Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.