Tájékoztatás az általános iskolába történő beíratásról

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beíratás ideje 2014. április 28-30. (hétfő- szerda) 8.00-18.00 óra között.

Az óvodavezető vagy a szakértői bizottság döntése alapján tankötelezettsége teljesítését 2014. szeptember 1-jétől megkezdő gyermekét a szülő a fenti időszakban köteles beíratni a választott vagy a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti kötelező felvételt biztosító általános iskola első évfolyamára.

Az első évfolyamra történő beíratáshoz szükséges dokumentumok:

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás,
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • a gyermek TAJ-kártyája
  • a szülő/gondviselő személyi igazolványa

A felvételről az iskola igazgatója 30 napon belül dönt, melyről írásban értesíti a szülőket.

A döntés ellen a szülő – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – jogszabálysértésre vagy érdeksérelemre hivatkozással kérelmet nyújthat be. A kérelemmel kapcsolatban az iskola fenntartója jár el és hoz másodfokú döntést.
Az iskola fenntartójáról ahttp://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek/kir_intezmenykereso internetes oldalon tájékozódhatnak.

A 2014/2015. tanév kötelező felvételt biztosító általános iskoláinak felvételi körzete megtekinthető a mellékletben, ahttps://www.kir.hu/KIR2_KORZET_Lakossagi internetes oldalon,
továbbá megismerhető a járási hivatalokban, a tankerületi igazgatóságokon, a polgármesteri hivatalokban, az általános iskolákban és az óvodákban.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)

Forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/veszprem/hirek/tajekoztatas-az-altalanos-iskolaba-torteno-beiratasrol

Fontos kiegészítés a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola részéről: A hivatalos beiratkozási idő egy kötelező érvényű intervallum az első osztályba lépni készülő gyermekek és szüleik számára, de mi rugalmasak vagyunk, és már a fent említett időpont előtt és után is szeretettel várjuk leendő elsőseinket! A beiratkozáshoz mindenképp személyes találkozás szükséges. A beiratkozásról bővebben itt olvashatsz: http://balatonfelvideki-iskola.com/beiratkozas/

 

Author: Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.