Egy iskolaváltás története

2013. őszén kezdtük az első osztályt a helyi iskolában a 7 éves fiammal. (Az óvodára ráhúzott egy plusz évet még előtte.) Sajnos szakmai információkat nem szereztem be előzetesen az iskolai nevelés színvonaláról, annyit tudtam, hogy az egyik legkiválóbb helyi tanítónő kezébe kerül majd a gyerekem. Annak nagyon örültem, hogy szép környezetben van az iskola, a szünetekben a gyerekek a szabad levegőn és zöld környezetben töltődhetnek fel. Fontos szempont volt, hogy bár az iskolától kb. 5 kilométerre lakunk külterületen, és nem tudunk tömegközlekedési eszközt sem igénybe venni, autóval kell a logisztikát megoldani, amíg alsós a gyerek. Gondoltuk felsőben majd akár biciklivel is közlekedhet később.

 

A kezdeti hetek normálisan teltek, bár nem tudtam megérteni, hogy minek vezették be helyben az „egész napos iskolát”, mivel tudom, hogy helyben sok anyuka otthon van és többeknél a nagyszülők is be tudnának segíteni a délutáni leckeírásba és mégiscsak családi környezetben, nyugodt körülmények közt tanulhatna és szocializálódhatna a gyermek. Más iskolákban kiadták előre a formanyomtatványokat, amelyen a szülő nyilatkozhatott, hogy gondoskodik a gyermeke délutáni elfoglaltságáról és a felkészítéséről a következő oktatási napra. Itt ez helyben nem is volt meg és el is utasították a lehetőségét is.

 

Nekünk külön problémát jelentett a „másságunk”, ugyanis vegák vagyunk és nem kértünk az iskolai étkeztetésből. A különcöket nem szeretik sehol sem, mert csak gondot okoznak, főleg a tanítóknak szervezési problémákat, hiszen a gyerekem nem vihette be a szendvicsét az étkezőbe, mert ÁNTSZ előírás, hogy csak azt az ételt fogyaszthatják ott, amit az iskolai menza kínál. Emiatt a gyerek bevitt magával egy csomó szendvicset és gyümölcsöt az egész napra és az udvaron az egyik fa-asztalnál evett, ha jó idő volt, vagy fent a teremben, ha épp korrepetálás volt és volt fent tanítónő, aki figyelhetett is rá.

 

Több ízben rákérdeztem, hogy van e lehetőség arra, hogy a délelőtti kötelező órák leadása után hazavihessem a gyerekemet – ugyanis itthon dolgozom – mert így velem ebédelhetne, másrészt a házi feladatot velem is megoldhatná délutánonként. Azonban az órarendet úgy állították össze, hogy délutánra is kerüljön egy ének vagy környezet óra, emiatt nem lehetett megoldani, hogy bizonyos órákról hiányozzon. A tanítónők az első napokban azzal hitegettek minket, hogy higgyük el milyen jó ez az egész napos iskola, mert a gyerekek nem visznek haza leckét és maximum csak az olvasással kell kicsit otthon foglalkozni. Be is vettük szépen ezt a beetetést….

 

Majd október vége körül az első szülői értekezlet során döbbentem le és sok más szülővel egyetemben, amikor a tanítónők tájékoztattak minket, hogy a gyerekek agresszívek egymással, csúnyán beszélnek, verekednek és hasonlók. A tanítónő szerint ez az otthoni nevelés hiányával hozható összefüggésbe és azzal, hogy nem vagyunk mi szülők elég szigorúak és következetesek. Feltettem magamban a kérdést, ha ugyanez a gyerek-csapat, akik pár hónappal előtte még az óvodában békésen-barátságosan tudták a napjaikat megélni, mi okozott ekkora pálfordulást közöttük?

 

Elkezdtek szaporodni a feketepontok, amelyek a tanórai rossz magaviselet, verekedés, órai beszélgetések okán csúsztak be. Ezeken én lettem inkább ideges, a gyerekem csak azt érezte, hogy mérges vagyok rá, mert napról-napra szaporodtak a beírások, feketepontok és minden nap ment a fejmosás, feddés, amitől a gyerek görcsössé vált és tőlem és az apjától kezdett félni. Minden nap gyomorgörccsel mentem be délután az iskolába, hogy most vajon mit mond a tanítónő, vajon mire megyek be, milyen hiányosságokat hallok és miben volt a gyerekem aznap rossz és problémás.

Majd mire betelt az ellenőrzőben az első oldal már én lettem nagyon feszült, mikor tudtam, hogy egy társaságkedvelő, mindenkivel barátkozó gyerekem van, akitől alapból távol áll mindenféle verekedés és agresszió.

November vége felé gondok jelentkeztek a tanulásban is, 30%-os matematika felmérő eredmény például. Tudom, hogy okos, értelmes a gyerekem és feltettem magamban a kérdést, hogy ha egész nap bent van a gyerek és a tanulási eredmény nincs pariban a bent töltött idővel, akkor a rendszer a rossz. Az ilyen „bizonyítvány” ugyanis visszafelé – a pedagógus irányába – is bizonyítvány! Egyáltalán ha jobban belegondolunk, mit csinálnak bent ennyi ideig, mert tanulni biztosan nem tanulnak eleget, ha ilyen csapnivaló a felkészültsége???

 

December körül ismét tragikus felmérő-eredményt produkált matematikából, miközben a tanítónő kiválasztott pár „ügyesebb” gyereket, akiket külön elkezdett trenírozni egy közeledő matematika versenyre. No, itt megpattant bennem valami, mert tudtam, hogy nem megfelelő a felkészítés, nem elég a gyerekekre fordított idő, mert az egyik kitűnő a másik pedig alig teljesít, ugyanakkor tudom, hogy jó képességű és értelmes gyerek a fiam.

 

Kisgyermekekkel le kell ülni tanulni, személyesen, közvetlenül, a nem érthető részeket el kell magyarázni, szemléltetni, alkalmat kell adni arra, hogy kérdezzen, többet gyakoroljuk azokat a részeket, amelyeket nem értett meg. Nem elég, hogy felírjuk a táblára és önállóan old meg délután a házi feladatot. Ha a 45 perces órán nem tudnak eleget foglalkozni az osztályban lévő huszonegy gyerekkel külön-külön is, akkor előbb-utóbb lesznek lemaradók, akik hátráltatják a haladást és lesznek esetleg kiválóak, akikkel otthon a szülők külön foglalkoztak is esetleg.

De akkor minek van az iskola, minek jár oda egy kisiskolás az egész napját feláldozva, mint egy biorobot? Gondoljuk már végig ezt!

A mi generációnknál (negyvenesek) ez már jól működik, hiszen mi már sikeresen be lett programozva arra, hogy feláldozzuk az egész napunkat, hogy dolgozhassunk, de ezek kicsi gyerekek 6-7 évesek, akik nemrég még az oviban is délutánonként aludhattak vagy játszhattak. Ezeknek a csöppségeknek meg kell szokniuk, hogy napi 8 (!) órát az iskolában töltsenek állandó megfigyelés alatt. Nincs magánéletük, nincs szabadságuk és önállóságuk.

A XXI. század iskolái a valóságban a börtön, a kórház (erőszakos kötelező oltások és egyéb egészségügyi vizsgálatok stb.) és a nevelőintézet keverékei.

 

Egyre jobban kristályosodott bennem az a tudat, hogy mindezzel a rendszerrel elveszik a gyermekek szabadságát, a legjobb éveit mindenféle plusz, sallang tárgyakkal terhelik meg, csak azért, hogy az iskolában legyenek és véletlenül se otthon, vagy családi környezetben. Ez a gyermekmegőrző funkció rá van kényszerítve azokra is, akik otthon tudnák a gyermekeikkel házi feladat megoldani vagy másnapra felkészülni. Sajnos ebben a rendszerben maradva arra már nincs idő és energia hétköznapokon, ha a szülő hazaviszi délutánonként a már elfáradt, kimosott gyerekét és még később, hogy a vacsora körül külön trenírozza, tanulásra bírja.

 

Elkezdtem utána olvasni ezeknek az oktatási rendszereknek, előadásokat néztem meg a neten és eljutottam Mado könyvéhez is, amely magas szintű tudatossággal felvázolja, hogy a valódi lényeg a néptömegek birkásítása. A rendszer nem a gyermekek érdekeit szolgálja, hanem a hatalmi elit érdekeit – aki bár a mi adófizetői pénzünkből – de mégis azt gondolva, hogy ők fizetik a révészt, olyan modellekben gondolkodnak, amelyek a „hasznos rabszolga”, és engedelmes „rendszer-katona” képzése irányába viszik el a képzéseket. Az oktatás a néptömegek programozásának a művészete.

Magyarán, nincs szükség gondolkodó és irányító egyéniségekre, nem kellenek különc elmék és tehetségek. Legyenek csak engedelmes „fehér birkák”, akik elfogadják, hogy van és lesz mindig is egy „pásztoruk”, aki mindig megmondja, hogy mit kell tenniük, önként adják az életüket, a szabadidejüket és az energiáikat a „jó pásztor” kezébe és meg se kérdőjelezik a hierarchia létét, jogosultságát.

A rendszer pedig különféle félelmeket elhintve operál azzal, hogy ez „KELL” ahhoz, hogy előrejuss, hogy érvényesülj és boldogulj az életedben. Ezek a „KELL”-ek azok, amelyek miatt idő előtt a magyar emberek elfásulttá és reményvesztetté válnak, hiszen eladjuk a szabadságunkat, az életünket, az értékes éveinket csak azért, hogy bemehessünk később az unott munkahelyünkre és bérrabszolgaként az utált főnökünk utasításait hajtsuk végre nap mint nap, és mindezt az európai béreket tekintve alamizsnáért. Mindkét szülőt munkavállalásra kell kényszeríteni, így a gyermekeink végeredményben „árvává” válnak a hétköznapokra, és szükség van így egy jó „gyámra”, aki helyettünk felkészíti majd a gyermekeinket az életre.

A Nagy Testvér megmondja mit, hogyan kell, mert ebben nagyon profi…

 

Gyermekközpontú oktatási rendszerről beszélnek a szülőknek, ugyanakkor éppen az ellenkezője az igaz. A csoport-együttműködés fontosságára (szocializáció, konformizmus) hivatkozva arra nevelik a gyerekeket, hogy ne akarjanak a saját maguk vezetői lenni, engedjék el a kíváncsiságukat és a lelkesedésüket. Az iskolarendszer ezért sikeres az egyéniség megölésében!

 

Miután iskolát illetve képzési módszert váltottunk és magántanulók lettünk óriási változás következett be az életünkben. Az első hónap nehézkesen telt, mert a már beágyazódott mintákat (korai felkelés, uzsonnakészítés, csinos ruha, rohanás, nehogy elkéssünk stb.), és a már jól megszokott, kötelező napi lépéseket „ki kellett magunkból programozni”. 😉

Most értettem igazán meg, amikor a kezembe kellett vennem a gyerekem felkészítését, hogy valójában a nyakamba vettem és visszaszereztem ezzel az igazi szülői felelősségemet, amit eddig az iskolának testáltam át. A szabadság ára a felelősség, és ezért van az, hogy sokan a kényelmes és jól-megszokott életüket előtérbe helyezve inkább „odalökik” a gyereküket egy harmadik félnek, hogy az nevelje vagy vigyázzon rá!

 

Ma viszont már köszönjük a lehetőséget és örülünk, hogy rátaláltunk egy másik ÚTra, amely gyermekközpontú és békés, családi környezetben zajlik. Jelesre vizsgáztunk a napokban Pécselyen a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskolában, és köszönjük, mindemellett szabadok vagyunk és jól érezzük magunkat!

 

H. Mariann

Pázmánd

Author: Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.