Gondolatok a pedagógia jövőjéről
Ferike ott állt az üvegajtó túloldalán, a sötét folyosó végén és várta, hogy befejezzem a munkám. Ferike csak 5. osztályos volt, kis növésű, szótlan kisfiú, amolyan „nemecsek”.
Pályám kezdetén voltam akkor, és jólesett, de szokatlan volt a gyerek ragaszkodása. Pedig próbáltam elé követelményeket támasztani, nem is keveset. Küzdött is foggal-körömmel, de a megfelelés nem mindig sikerült. Akkoriban még kötelező volt a családlátogatás, felhívtam Ferike édesanyját, találkozni szeretnék vele. A Százados úton laktak, egy egészen apró, nekem sötétnek tűnő lakásban. Odamentem a megbeszélt időpontban, de csak Ferike volt otthon. Hellyel kínált, apró kis kezével kávét főzött, és szégyellte, hogy még rajta kívül senki nincs otthon. Szegénység, szerénység és elhagyatottság vette őt körül. A várakozással teli egy órában mindent megtudtam Ferikéről és családjáról, és elszomorodtam, hogy sokszor csak mustáros kenyér a vacsora. Akkor a 80-as éveket írtuk!
Ferikét jószerivel beköltöztettem az irodába. Az osztályban volt kis íróasztalom, ott tartottuk a könyveit, tornazsákját, mindent, ami az iskolához kellett.
Sajnos, nem tudom, hogy mi lett később Ferikével, sikerült-e továbbtanulnia, vagy egy jó szakember lett-e belőle? Egy biztos. Ez a kisember végtelenül hálás volt azért a szeretetért, amit kapott.
Talán hozzá sohasem jött el a Mikulás, mert szegények voltak, mert nem figyeltek a szülők a gyermekükre.
Talán hozzá sohasem jött el a Mikulás, de ő a szeretetével és ragaszkodásával az én szívembe hozta el az ünnepet. Megtanított arra, hogy a legfontosabb a tanári munkámban, az emberi kapcsolataimban az egymásra figyelés és a kiapadhatatlan szeretet.
Szeretve nevelni
Egy alkalommal a TV csatornáján Joshi Bharat próbált jó tanácsokat adni, két egymást mardosó szülőnek, akik azért ugrottak össze, mert az iskolában a gyerekeik rivalizáltak egymással, Joshi Bharat megkérdezte, hogy hol volt ekkor a pedagógus? Azt mondta, hogy egy ilyen helyzetben akár 5 matek órát is félre kell tenni, hogy a gyerek problémáit, az osztályban felvetődő gondokat megbeszéljék. Nincs annál fontosabb, hogy a gyerekek békés, nyugodt, agressziómentes környezetben tanuljanak.
De a szülői elvárások mások. Ha bármely tanóra elmarad, beszélgetéssel, nevelő szándékú együttgondolkodással telik, akkor előfordul, hogy panaszt tesznek az igazgatónál.
A szüleink és az iskola is minket még tiszteletre, egymás elfogadására és toleranciára nevelt. Nekem sohasem engedték meg, hogy tiszteletlenül beszéljek otthon a tanáraimról, gyalázkodóan szidjam az osztálytársaimat, vagy akár szóban nyúlkáljak a zsebükben, elemezve a családjuk pénzügyi helyzetét.
Miért változott meg ez a helyzet, miért lettek a gyerekek agresszívabbak, törtetőbbek, kevésbé terhelhetőek, érzelemhiányosak stb.? Természetesen nem lehet általánosítani, de mégis nap mint nap találkozom olyan gyerekkel, aki tele van családi gondokkal, tanulási nehézséggel, frusztrációval. Bizonyára a gyermekpszichológusok részletesebben tudnak elemezni ok-okozati összefüggéseket.
Én azonban csak a világba szeretném kiabálni, hogy vigyázzunk jobban a gyerekeinkre, szeressük őket teljes odaadással. Értsük meg őket nap mint nap, legyen időnk beszélgetni velük, engedjük őket a közelünkbe.
Adminisztrálni vagy tanítani?
Közel két évtizedig vezettem magániskolát. Munkám során igen nagy szélsőségekkel találkoztam. És minden esetben mi, felnőttek vagyunk a hibásak, hogy hagytuk elvadulni a helyzetet, és kicsapongó gyermekeinket már a gyeplővel sem tudtuk visszahúzni. Pedig csak adni kellett volna nekik sok szeretetet, bátorítást, követelni kellett volna tiszteletet, egymás iránti megértést, elkötelezettséget, toleranciát.
Csak hagyjanak tanítani! Hihetetlenül rátelepedett az oktatásra az adminisztráció. De hát tudjuk, ha a naplóm rendben van, az még nem jelenti, hogy jól is tanítok. Természetesen legyen rendben az osztálynapló, de ne kelljen egy tanévben ötféle statisztikát írni a gyerekekről.
Tanári munkám kezdetén mindig azt követelte tőlem az igazgató, hogy készítsek írásban osztálytükröt. Többször kerültem összeütközésbe amiatt, hogy én nem voltam hajlandó leírni. Én ismerem a gyerekeket, illetve minden erőmmel azon dolgozom, hogy megismerjem őket, az osztálytükör a fejemben van. Régen a tanyai iskolákban tanítók átadták tudásuk legjavát a nebulóknak, a gyerekek osztatlan iskolában is boldogan és nagy tisztelettel tanultak. A szülők pedig becsülték a tanító nénit, aki ha kellett, szabad idejében is foglalkozott a gyerekekkel. A tanító néni a tanítással és valóban a gyerekek helyes útra való irányításával tudott foglalkozni, mert nem kellett egy fél délutánt adminisztrálni, statisztikákat felküldeni a Hivatalnak.
Mondhatjuk, hogy megváltozott a világ. Igen, de változzunk hozzá mi is normálisan! A feladat továbbra is az, hogy széles műveltségű, jó gyermekeket neveljünk. Ebből a szempontból majdnem mindegy, hogy tábla-kréta, filctoll, interaktív tábla az, amit használunk. A gyermekekre ráfordított idő és energia a legfontosabb.
Kultúrfölény?
A rendszerváltás óta nagyon megváltozott az oktatás és annak színvonala. Átjárhatóvá akartuk tenni az iskolákat, amelyek átjárhatatlanná váltak a különböző tantervek, nyelvi órák számának különbözőségei, tanítási hiányosságok stb. miatt. Eltörölték a szakfelügyeleti rendszert. Tanárként tartottunk mindig a szakfelügyelőtől, munkánk értékelésétől. De a legtöbb szakfelügyelő segítő szándékú volt, és a munkát előrevivő jó tanácsokat adott, illetve, ha jól végeztük a munkánkat, egyfajta szakmai elismerésben is részesültünk.
Feltétlenül fontos, hogy legyen egységes tantervi követelmény, melyhez az iskolák bizonyos keretek között hozzá tehetnek, de el nem vehetnek. Határozzuk meg a felhasználható tankönyveket is. Ebben is túlságosan széles lett a paletta és kerültek be a közoktatásba silány minőségű, szinte szakmai lektorálás nélküli tankönyvek.
A két világháború között élt nagyszerű vallás-és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kunó mondta, hogy a kultúrfölény egy vesztes országot is nemzetek fölé tud emelni. Ismét hangoztatnunk kellene ezt a gondolatot. Valóban az érettségi vizsga pillanatában legyen egy szilárd műveltségi váz birtokosa a felnőtté váló gyermek, aki biztonsággal tudja ehhez a vázhoz csatolni a továbbtanulás folyamán a szakmai tudását, szélesebb körű művelődését.
A MEGASTAR válogatások mellett kerüljön be a televízióba olyan vetélkedő is, melyben a tudományok legjobbjai szerepelnek. Készítsünk a diákok számára ismét TV-s irodalom órákat, fizikai kísérleteket, történelmi előadásokat. Nagyon sok anyag jelenik meg DVD-n, de ez nem pótolja a média (TV) ismeretterjesztő szerepét. Teremtsünk pénzt egy olyan előadói „gárdára”, akik az évenként előre megbeszélt témakörökkel országjáró előadásokat tartanak az iskolákban.
A korábbi oktatási-nevelői forma csak az iskola keretei között létezett. A világ alakulásával egyre több olyan tanuló van, aki igényli az egyéni tanulási formát. Sok a külföldről hazatért, külföldön nyelveket tanuló diák. Ők nehezen illeszthetők vissza az osztálykeretbe. Előttük már jobban kinyílt a világ, esetleges osztályba kényszerítésük akár fegyelmezési problémákkal is járhat. Legyenek a tanulási formáknak szabályozott, de választható lehetőségei.
Házhoz megy a tanítás
Vannak olyan tanköteles korú tanulók is, akiket nehéz iskolába kényszeríteni. Természetesen legjobb, ha a tanulót a tudás birodalmában tudjuk tanítani, de vannak helyzetek, amikor ez képtelenség. Ha kell, akkor vigyük házhoz, művelődési házba, csoportos foglalkozásra stb. a tananyagot, könyveket, filmeket, tudjunk alkalmazkodni a mindenkori csoport képességbeli szintjéhez.
Természetesen a tanárképzésben, továbbképzésben is elsődleges szerepet játsszon:
- A tanár feladata mindig és minden körülmények között a tudás átadása osztály- vagy egyéni keretek között.
- A szeretetteljes környezet megteremtése, alázat és tisztelet tanár és diák oldaláról egyaránt.
- Az erkölcsi határok megtartása viselkedésben, öltözködésben, beszédben.
- Módszerek elsajátítása szakmai illetve nevelési kérdésekben.
Az iskolákban ismét meg kell teremteni a felelős közösségeket, a tanulásban egymást segítő párokat, csoportokat, a nehézségekkel küzdőkkel szembeni toleranciát.
Hihetetlen, hogy a magyar érettségin szövegértési feladatokat kell megírni. Nekünk annak idején természetes volt az általános iskolában, hogy hosszú szövegeket kellett elolvasnunk, vázlatokat készítenünk stb. Soha egyetlen tanárunk nem feltételezte, hogy olvasni tudó gyerekeink nem értenék a leckéket, házi olvasmányokat. Ezek súlyos alaphibák, és az okokat meg kell keresni. Alsó tagozatos tanuló csak szilárd olvasási-számolási készséggel kerüljön fölt felső tagozatba. De akiknek gondjai vannak, ne üljön 16 évesen a 4. osztályban! A tankötelezettséget teljesítse egy felzárkóztató csoportban.
Tisztesség
Végezetül, meg kell teremteni a magyar iskolák tisztességét. A szülők arra legyenek büszkék, hogy egy magyar általános iskolába íratták a gyereket, nem pedig valamely külföldi iskolába. Semmi problémám nincs az osztrák-magyar és a többi külföldi iskolával, de mi az oka, hogy első osztályukba több száz gyermek jelentkezik, felvételizik? A sarki általános iskolában pedig 1, esetleg 2 osztályt sikerül indítani. Pedig (nem megbántva a külföldi iskolát) a sarki iskolában lehet, hogy felkészültebb a tanító néni, lehet, hogy kiválóbb az angol tanár stb. Ne a divat, hanem a tudás minősége tegyen különbséget iskolák között!
Magyarul
Nagyon divatosak lettek a két tannyelvű iskolák. Gimnáziumban talán még pártolom is, na de az általános iskolában? A testnevelés órán hangzanak el angol vezényszavak, vagy a 3-4. osztályban a környezetismeretet tanulják a gyerekek angolul. Kérdem én, a tanító néni beszél ilyen jól angolul, hogy a környezetismeretet tanítani tudja, vagy biztos, hogy az angol tanár a környezetismeretet jól el tudja magyarázni?
Azt gondolom, hogy nagyon fontos a világ igényeihez folyamatosan alkalmazkodni. De egy biztos nyelvtudás megszerzése mellett ne feledjük el, hogy ennek az országnak van gyönyörű szép anyanyelve, történelme, kultúrája.
Ha ezt elfelejtjük, akkor a felnövekvő nemzedéknek nem tudunk olyan értéket adni, amiért ebben az országban akarnának élni, dolgozni, családot alapítani.
Legyen a gyerekek hazája, iskolája, családja olyan támasz és szeretetteljes környezet, ahol elmondhatjuk, hogy mindenkihez „eljött a Mikulás”.
Marossy Endréné