Kihelyezett tanóra a Herendi Porcelánmanufaktúrában
Látogatás a nemesvámosi Vámosi Vendégházban
Írta: Lengyel-Vizl Eszter szakgimnázium szakmai vezető
Októberben a BWM szakgimnázium tanulói egy több helyszínen zajló kihelyezett tanórán vettek részt.
Egyrészt a Hungarikum érettségi témakör kapcsán megismertük a Herendi porcelánt, másrészt a Szálláshelyek fajtái, jellemzői érettségi témakörhöz kapcsolódóan Nemesvámoson a Vámosi Vendégház működésébe nyertünk betekintést.
Kirándulásunk több szakmai tantárgyat is érintett, mint Turizmus földrajz, Gasztronómia gyakorlata, Vendégfogadás, Szállodai ismeretek és Szakmai angol nyelv, a közismereti tárgyak közül pedig Történelmet.
Herendre Balatonfűzfőről az iskola saját kisbuszával érkeztünk. A csoport rövid sétát tett a helyi római katolikus templomhoz, a Szent Euszták templomhoz, melynek egyik ablaka szintén herendi porcelánból készült.
Sétánk során elidőztünk a helyi katonai emlékműveknél, melyek az I. és II. világháború és az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól emléketek meg.
Szakmai kirándulásunk első államosaként a Múzeumot tekintettük meg egy érdekes tárlatvezetéssel kísérve. Megismerhettünk a herendi porcelán történetét, láthattunk híres mintákat és belülről is bekukkanthattunk egy kemencébe, ahol a porcelánokat kiégették. Az épület egy időszaki kiállításnak is helyszínéül szolgált, amit szintén megtekintettünk: régi korok színészeit és kedvenc használati tárgyaikat, és Sisi királynőt ismerhettük meg.
11 órától vártak minket a Minimanufaktúrában, ahol egy rövid 3 D-és film megtekintése után idegenvezetőnk elkalauzolt a herendi porcelán készítés és festés munkafolyamataiba. Közvetlenül betekintést nyertünk a technikákba. A tanulok feltehették kérdéseiket is a porcelánkészítők és festőkhöz.
Herendi kirándulásunk utolsó állomása a Porcelán bolt volt, ahol étkészletektől kezdve szobrokon és ékszereken át széles kínálat várta és várja a vásárolni vágyókat.
Az iskola kisbuszával érkeztünk meg Nemesvámosra, ahol 13 órára várt minket a Vámosi Vendégház szívélyes tulajdonosa és tulajdonosnője. Nem csak a tananyaghoz kapcsolódóan volt érdekes látogatásunk, mivel megismerhettük a tulajdonospár személyes élettörténetét, gyakorlati tapasztalataikat is.
Közvetlenül is „megízlelhettük a szálláshely éttermi kínálatát”, mivel vendéglátóink Gulyáslevessel, házi készítési pogácsával és süteménnyel vártak bennünket.
Megtekintettük egy vendégszobát és megismerhettük a nyújtott szolgáltatásokat is: dézsafürdő zuhanyzóval, saját készítésű bor és szőlőlé kínálása és borkóstolók szervezése, céges rendezvények és csapatépítő tréningek lebonyolítása stb.
Kirándulásunk során megtekintettünk egy helyi római kori temetkezési helyet is.