Szülői vélemény a Honismeret tantárggyal kapcsolatban

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nagy hangsúlyt fektet a honismereti és ezzel összefüggésben a honvédelmi nevelésre, ezért szívesen osztjuk meg az olvasó közönséggel az alábbi szülői véleményt.

Bernáth Adrienn és Petróczi István szülők levele

Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola

Bárdi-Farkas Beáta igazgatóhelyettes, intézményvezető

Balatonfűzfő

Nike krt.2/3.

8184

Tisztelt Intézményvezető Asszony!

Örülünk, hogy az Apród-programmal végre valami elindult a gyerekek magyarsággal kapcsolatos földrajzi, fizikai, történelmi ismereteinek a bővítésével kapcsolatban.

Egyik fiunknak is tetszik a program. Évek óta nagyon érdeklődik a magyar történelem iránt. Ezzel nincs egyedül, más korabeli gyerekek közül sokan kíváncsiakká válnak, amikor pl. a nagypapa vagy otthon a szülők történeteket mesélnek. A kisfiúkat természetesen legjobban az ősi lovas harcmodor, várjátékok, a világháborúk érdeklik. Sokuk számára az Apród program nyilván nagyon érdekes lesz, hiszen lényegében egy szakkör, ahol a gyerek sokat mozoghatnak, barátokat szerezhetnek, társaságban lehetnek, és közben tanulhatnak. A fegyverhasználat révén javul a koncentrációjuk, fegyelmük, kitartásuk, amelynek hatására jobb lehet a tanulmányi eredményük is. Nem ellenezzük a gyerekek felügyelet melletti szakszerű fegyverhasználatát, hiszen ez is olyan, mint a sportlövészet, öttusa, vívás stb., ahol szintén 10 éves kor körül kerül fegyver először a gyerekek kezébe.

Kiegészítenénk azonban az Apród-képzést egy új, elméletibb jellegű tantárgy „Magyarságismeret” bevezetésének lehetőségével.  A tantárgyhoz kapcsolódhatna pl. az Apród-képzés és más gyakorlati szakkör pl. néptánc, népi kézművesség stb.

Az ötletet az adta, hogy amikor idén irodalomból 3. osztályos fiunk mondákat tanult, elmeséltük neki a magyar történelemből a kapcsolódó részeket is. Annyira tetszett neki, hogy szabad idejében az interneten cikkeket olvasott a tanult témához, és folyamatosan olyan kérdéseket tett fel, amelyekre nem tudtuk a választ. Egyre több dolognak kellett utána néznünk. Az interneten számos elképzelés található a magyar történelem egy-egy eseményével kapcsolatban, de hogy mi történt valójában, sokszor mi felnőttek sem tudjuk, és nehéz állást foglalni a kérdésben.

A tantárgy azért lenne fontos, mert

1. hiánypótló. Nem tudunk olyan tantárgyról, amely a magyar kultúrával több tudományterületet érintően is foglalkozna.

 Az USA-ban lefolytatott közvélemény-kutatások (Washington Profile) azt mutatják, hogy az amerikaiak mintegy háromnegyede büszke nemzeti hovatartozására, a családok mintegy fele díszíti otthonát nemzeti zászlóval, a járművezetőknek pedig mintegy 15-20%-a helyez amerikai zászlót az autóra. Tízből kilencet büszkeséggel tölt el, amikor hallja az állami himnuszt. A hazafias életérzést a gyerekek már egész kicsi koruktól tanulják a szüleiktől, az iskoláktól, az egyetemektől, és mindezt az egész társadalom folyamatosan erősíti. Nagy szerepet játszik továbbá a tömegkommunikáció, Hollywood hazafias filmjei, cserkész- és más ifjúsági szervezetek. A saját ország iránti szeretete több országban – köztük európai országban (pl. Németország, Svédország, Lengyelország stb.) – is az oktatás része. Magyarországon is történtek kísérletek a bevezetésére, de tényleges siker nélkül.

A néphagyományok átadása ma már inkább az iskola feladata, hiszen a szülők és nagyszülők közül sokan már nem rendelkeznek e tudással. Nem engedhető meg, hogy az öregek elvigyék a sírba magukkal a szellemi kincseket, népdalainkat, ősvallásunk maradványait, a hiedelem mondákat, történelmünknek az emlékeit.

„Nagyon rossz, hogy a nemzetünk gyökértelen, mert egyre inkább nemzetietlenné kezdünk válni. Egy erős nemzet, aki hagyományait ápolja, azt fegyverrel sem lehet leküzdeni, de a gyökértelen nemzet magától is elbukik. Ezért kellene, hogy a hagyományainkat megéljük…”/Zsigó Kati népi iparművész/

Magyarországon azonban még ma is sokan félreértik és ellenségesen fogadják a magyarságtudat oktatását, pedig az nem jelent elfogultságot. Nem is jelenthet, hiszen a magyarság nemzettudata 19-20.századi súlyos vereségek hatására meggyengült, amelyben a történelemoktatás is szerepet játszott. A nemzeti érzést romboló pesszimista és „örök vesztes” identitást sugalló hamis nézet gyökerei még a Habsburg korszakra visszanyúlnak. A magyar múlt jelentős részének oktalan lebecsülése, sőt elítélése jellemezte az elmúlt évszázadot. Ebből a szerepből azonban ki kell lépnünk és egészséges történelemszemléletet kell kialakítani, mert nem bűn magyarnak lenni. A magyar kultúra ismerete kialakítja egy közösséghez tartozás tudatát, amely növeli a gyerekek önbizalmát is.

1. Az iskolákban tanított hon- és népismereti tantárgyak és tankönyvek anyaga csak az utolsó két három évszázad népi hagyományaival foglalkozik

„A honismereti munka az egyik legfontosabb ahhoz, hogy a magyarságtudatot, a haza szeretetét ébren tartsuk. Az ifjú nemzedéknek is át kell adni a népi hagyomány értékeit és szeretetét…Vigyázni kell nagyon arra, hogy ne gyökértelen, levegőbe lógó legyen az emberekben megindított önművelés, hanem a meglévő ősi hagyományokon alapuló népi tudatra építsen.” /dr. Timaffy László néprajzkutató/

A magyar népszokásokról az első tudományos igényű leírások a 19. század kezdete óta találhatók meg. A népszokás lényegében az a keret, amelyben a magyar nép ünnepe és hétköznapjai lejátszódnak. A tankönyvek általában az utolsó három évszázad népi hagyományait mutatják be. Népi hagyományok azonban voltak korábbi időkben is pl. a középkorban, a kora újkorban, amikor már hordozták a 19. században megjelenő kulturális és társadalmi élet legjellemzőbb jegyeit. Érdemes a korábbi korok szokásaival, kultúrájával foglalkozni, a gyerekek számára egy reneszánsz vacsora egy főúri udvarban, egy menyasszonyi ruha felpróbálása, egy középkori kenyér megsütése és közös elfogyasztása különleges élményt jelenthet.

1. A magyarság ismeretével kapcsolatos kezdeményezések többnyire azon siklottak félre eddig, hogy túlzottan egy irányból közelítettek ehhez a kérdéshez. Sokszor csak a néprajz, a népi hagyományok megismertetését és fenntartását tűzték ki célul. A tantárgy akkor lenne hatékony, ha a keretet a magyar történelem adná.

   

A történelem oktatás óraszáma kevés, és annak is a nagy része az egyetemes történelemre megy el. Szerintünk az általános iskolás gyerekeknek nem is kellene egyetemes, csak magyar történelmet tanulniuk. A gyerekeknek igénye van a magyar történelem megismerésére, de a tananyag sokszor nem kelti fel érdeklődésüket. A jelenlegi történelemkönyvek külső megjelenésüket tekintve már szép, színes képeket és rajzokat tartalmaztak, tehát igényesnek tűnnek elődeikhez képest. Csalódás volt, hogy sok helyütt évtizedek óta elavult információkat tartalmaztak, az új kutatási eredményektől elzárkóztak. Úgy tűnt, hogy néha elveszik a lényeg az érdekesnek feltüntetett megjegyzések között. Az egyik tankönyv pl. ecseteli, hogy az őskori vértesszőlősi lelet neve Samu, és hogy miért lett ez a neve. Közben azt „elfelejti megemlíteni”, hogy ez egy a korát meghaladó fejlettségű homo erectus lelet, világraszóló, amely a kétszázezer évvel később Angliában megtalált lelet jellegzetességeinek felel meg. A rudabányai lelethez hasonlóan, amelyet meg sem említ a történelemkönyv, a két legfontosabb magyar leletünk került lebecsülésre.

A történelem folyamatosan változik, a modern tudományok robbanásszerű fejlődésével egyre pontosabb vizsgálati módszerek megjelenésével újra írható. Így pl. a magyar eredet kérdésében a genetika forradalmával a közel két évszázados kizárólag nyelvi alapokon nyugvó finnugor elmélet már nem tartható. A történelemkönyvek új álláspontokat, irányzatokat azonban nem közölnek, nem indokolják, miért valótlanok az új irányzatok. Ez nem elégséges válasz. Az információ ma már könnyen megszerezhető, azonban a gyerekeknek még nincsenek meg a technikáik, hogy megkülönböztessék a lényegest a lényegtelentől, a valósat a valótlantól, nem tudják az információkat ellenőrizni. Kritika és kételkedés nélkül elfogadják a cikkekben leírtakat, vagy bemagolják a hagyományos tankönyvekben közölteket. Ez nem viszi előrébb a fejlődésüket, és hosszú távon nem termel ki kreatív generációt, aki változtatni akar és tud.

A sikeres élethez szükséges kompetenciák közül a következő években a komplex problémamegoldás és a kritikus gondolkodás mellett egyre fontosabb szerepet tölt majd be a kreativitás. A velünk született képesség nem „tantárgyiasítható”, ugyanakkor a szülők, tanárok és közösségek segítségével fejleszthető.

A tantárgy tematikáját úgy lenne érdemes felépíteni, hogy segítséget nyújtson a magyar történelemoktatásnak és egyben a fiataloknak abban, hogy

• megismerjék a történelem tankönyvekből kimaradt új kutatások eredményeit, ellentétes álláspontokat, helyén kezeljék a híreket, az információkat, a valós leletek és korszerű módszerek alapján megfogalmazott tanulmányokat, elemezni és kételkedni tudjanak, saját véleményt tudjanak kialakítani és érvelni az egyes történelmi forrásokkal kapcsolatban, véleményüket pedig írásban is ki tudják fejteni. Nincs az életnek olyan területe, ahol ne jelentene előnyt, ha valaki megtanul érdekesen fogalmazni írásban is. Javul a szókincsük, helyesírásuk, minden sztoriból tanulnak valamit a gyerekek, amivel műveltebbek lesznek. Segítené a kritikus gondolkodásmód és lényeglátás kialakulását.
• Az lenne jó, ha a tantárgy keretén belül a magyar történelmet témák szerint vizsgálnák, nem pedig időrendben (pl. együttélés a természettel; öltözködés; színhasználat; növényminták megjelenése használati tárgyakban; házépítés; háztartás-vezetés; táplálkozás fejlődése; címerek, zászlók változása; szimbólumok; harcmodor és magyar harci eszközök változása; tánc szerepe az évszázadok során; nők a magyar történelemben; bizalom, harag, irigység történeteken élettörténeteken keresztül stb.). Egy-egy témakört az őstörténettől napjainkig végig lehetne vinni kiegészítve más tudományterületekkel  művészeti ággal.

A témakörök segítenének abban, hogy kisebb gyerekeket pl. harmadik-negyedik osztályosokat is bevonjunk a tantárgy oktatásába. A kisebb gyerekek sok mesével, mondával megismerkednének, amit el lehet játszani. Jó lenne néhány színező is ősi magyar motívumokkal, zászló vagy címerkészítési, kézműves feladat (pl. edény, karkötő készítés). A 10-14 éves korosztálynál jellemző a saját zug, hajlék keresése, ahol megvalósíthatják elképzeléseiket. Kisfiunk kifejezetten egy sátrat szeretne készíteni, olyat, amiben a magyarok laktak, és ezzel játszana a testvéreivel. A modellezés élvezhetővé tenné a tananyagot. A korabeli ruhákat ki lehetne próbálni, projekt formában lerajzolni, elkészíteni. Egész kis szakácskönyvet is lehetne készíteni az összegyűjtött ősi, középkori, újkori stb. receptekből. A különböző kenyérkészítési recepteket a kezdetektől napjainkig össze lehetne gyűjteni, kiadni a gyerekeknek, mindenki más elkészítését és bemutatását kapná feladatként. El lehetne játszatni a gyerekekkel egy táltos szertartását tánccal, ruhákkal, saját maguk által írt versecskékkel.

A nagyobbak számára lenne lehetőség kutatómunkára is az interneten akár összeesküvés-elméletek elemzésével, az őstörténet kutatásával, akár más országba szakadt magyarokkal kapcsolat felvételére pl. közösségi fórumon.

A számtalan gyakorlati, játékos ötlet, a népszokások (pl. Márton-nap) felelevenítése, kisfilmek, színes képek, tárgyak kipróbálásának lehetősége, vagy hogy ellátogassanak olyan helyekre, amelyekről tanultak, mind élvezhetőbbé tenné a tananyagot.

Ötlet rengeteg van, gondolom más szülőnek is, de sajnos nem tudunk róla, hogy ilyen tantárgy létezne, a tankönyvről nem is szólva. Remélem, hogy az iskola be tudja fogadni, és megfelelően ki tudja dolgozni az általunk elképzelt tantárgyat.

Budapest, 2019. június 13.

Tisztelettel:

Bernáth Adrienn és Petróczi István