ISKOLAI HÍREK: NEMZETI NAPLÓ 2020. február 6., csütörtök Liberális “civil” eredmények: Jogtalan milliók Gyöngyöspatára – Elvonások a balatonfűzfői keresztény nemzeti oktatási intézményétől – Nem hagyhatjuk bezárni a Báró Wesselényi Miklós Iskolát!

Liberális “civil” eredmények: Jogtalan milliók Gyöngyöspatára – Elvonások a balatonfűzfői keresztény nemzeti oktatási intézményétől – Nem hagyhatjuk bezárni a Báró Wesselényi Miklós Iskolát!

bwm-zeneora

 

Mint azt korábban már megírtuk, a balatonfűzfői Alapítványi Iskola a névtelen és nevesített feljelentők miatt drámai helyzetbe került, hiszen azok a civilek, amelyek Gyöngyöspatán és az országban másutt is társadalmi feszültségeket generálnak, igyekeznek ellehetetleníteni egy olyan iskolát, amelyben keresztény szellemiségű, hazafiságra és emberségre való felkészítés, nevelés folyik. A kiváló sport és egyéb eredményeket elérő intézmény, hazug vádaskodások, irigység, valamint a liberális támadások miatt, ma ott tart, hogy nem tudja már az év végéig sem garantálni az erdélyi és kárpátaljai magyar diákok oktatását, s a tanári béreket is saját forrásból finanszírozza az iskola alapítója, Bárdi-Farkas János, aki elmondta:

bardi-farkas-janos alapíto

Bárdi-Farkas János alapító

–       Még így sem vagyunk elkeseredettek, hiszen a hatóságok jegyzőkönyvei bizonyították, és bizonyítják, hogy intézményünk a törvényeknek megfelelően működik, hiányosságok nincsenek és a névtelen feljelentésekben foglalt állítások is igaztalanok. Abban reménykedünk, hogy korábbi segítségkérésünk, amelyet a miniszterelnök úrhoz intéztünk, meghallgatásra talál.

https://balatonfelvideki-iskola.com/

 

 

–       Vannak-e terveik a nem mindennapi események után? – kérdeztük az alapítót. S feljelentik-e azokat, akik ebbe a helyzetbe hozták Önöket?

–       Igen, vannak terveink, de feljelentéseken nem gondolkodunk. Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. A mi energiáinkat nem szabad negatív dolgokra elfecsérelni. Örülünk, ha megoldódik a probléma és a gyermekek, ezzel pedig hazánk érdekeit szolgálhatjuk. Ez a cél, ez a terv, ez a hivatásunk. Békében, szeretetben felnevelni azokat a gyermekeket, akiket szüleik, bennünk bízva ide írattak.

 

–       Beszélne a terveikről?

–       Igen. Most épp egy harangláb és egy kápolna megépítésén, illetve kialakításán gondolkodunk, amelyhez Udvardy érsek atya engedélyét és felhatalmazását várjuk, s az év végi záróünnepségre szeretnénk meghívni Udvardy érsek atyát, Orbán Viktor miniszterelnök urat és Böjte Csaba ferences atyát, hogy a legnagyobbak társaságában szenteltethessük fel az intézményt, ezzel is erősítve diákjainkban, a város lakosságában és a szülőkben a hitbéli és nemzeti elkötelezettséget. Nem hátrálunk meg a bajok és problémák elől, és bízunk abban, hogy az erkölcs és a hit, a nemzettudat és a tenni akarás mindenben segíti céljaink megvalósítását.

bwm-honvedterem

BWM honvédelmi terem

 

–       Korábban azt mondta Bárdi úr, hogy anyagilag tették tönkre az iskolát…

–       Sajnos a tanügyi szervek elismerése mellett, külső nyomásra a Kincstárnál kötöttek belénk és egy teljes évi támogatásunkat, a tanügy véleményével és ellenőrzéseik pozitív jegyzőkönyveivel szemben visszafizetették. Ez a 50 milliós támogatásmegvonás jogtalan volt és reméljük, hogy a Kincstár revidiálja saját döntését. Addig támogatásra szorulunk. Ezért is hoztam magammal a felhívást… – mondta el lapunknak Bárdi-Farkas János, az alapítvány elnöke.

Minthogy szakemberek társaságában sok időt töltöttem el az intézményben, és csak pozitív véleményt fogalmazhattunk meg, vállaltuk, hogy a felhívást közzétesszük. Íme!

 

Felhívás!

A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi iskolát 2013-ban alapítottuk Pécselyen, ahol a magyar keresztény hagyományok tiszteletén valamint a nemzeti és univerzális értékeken alapuló oktatás hazai és nemzetközi sikereket ért el.

 

Később, Balatonfűzfő városa jó szívvel befogadta intézményünket, s itt is bizonyítottuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a költözéssel járó nehézségeket támogatóink segítségével mind anyagi, mind technikai vonatkozásban legyőztük, és újult erővel folytattuk célkitűzéseink megvalósítását. Sajnos nem mindenki osztozott sikerünkben és örömünkben, és a névtelen feljelentések alapján indult ellenőrzési eljárások oda vezettek, hogy formai okokból elveszítettük a 2014-15-ös tanév teljes állami normatíváját – annak ellenére, hogy közvetlen ellenőrző szervünk, a kormányhivatal deklarálta a szabályos működést. Így 2019-ben, a költözés miatt szükséges komoly beruházást követően – többek között a nem megfelelő szabályozás illetve joghézag miatt –, a kincstár elvont a költségvetésből 50 millió forintot. Emiatt iskolánk anyagilag ellehetetlenült.

 

Amennyiben a hiányzó pénzösszeget sikerül pótolni, anyagi helyzetünk stabilizálódik. Reménykedünk abban, hogy mint eddig, most is megtaláljuk a megoldást és megkapjuk a megfelelő segítséget, támogatást! Azonban ha a segítség késik, működésünket nem tudjuk tovább önerőből finanszírozni, és még a tanév befejezése is veszélybe kerül. Iskolánk 28 pedagógusa és 220 diákja szűnhet meg egyik napról a másikra a lehetőség. Ezen túlmenően a nagyszámú erdélyi és határon túli magyar tanulónk magyar nyelvű oktatási lehetősége is megszűnhet, mivel – mint az köztudott – lakóhelyükön a magyar oktatás nem teljes körű vagy teljes mértékben tiltott. 

 

Kérem azokat a cégeket és magánszemélyeket, akik küldetésünkkel egyetértenek, és úgy érzik, hogy a tevékenységünk hozzájárul a következő nemzeti, keresztény elkötelezettségű generáció kineveléséhez, és ezért méltó a támogatásra, hogy adományukkal járuljanak hozzá iskolánk fennmaradásához!

 

Honlap: https://balatonfelvideki-iskola.com/

A fenntartó BANONA elkülönített számlaszáma:

MKB 10300002-10598336-49020022

Közzétette: Bárdi Farkas Beáta

Megosztás