Gondolatok digitális munkarend- és otthontanulás kapcsán
Ismét utolért bennünket a digitális oktatás. Nosza! Nem ért bennünket se váratlanul se felkészületlenül. Olyan ez már számunkra, mintha bekapcsolnánk a robotpilótát. Simán átállunk. Van már éles tapasztalatunk a tavalyi tanévből és van erre a célra kidolgozott zárt rendszerű elektronikus felületünk, ahol tanár-diák-szülő nyomon követheti a tanulandókat, feltöltheti a feladatokat, konzultálhat egymással.
Ami azonban még most is nagyon fontos, hogy észrevegyük, VAN családunk, gyerekünk, szülőnk, hogy meglássuk milyen jó is ez! EGYÜTT lenni. Anyák! EZ a mi ősi feladatunk. Összetartani a családot, nevelni a gyerekeinket. Példát mutatni nekik arról, hogy hogyan leszünk úrrá a mostani sok szempontból nehéz helyzeten. Példát mutatni és mintát adni arról, hogyan éljünk túl. Néha sajnos szó szerint. Legtöbbször pedig a mindennapi nehézségeket, a Covid –depresszió láthatatlan nyomását. Higgyétek el, a gyerek csak ezekből tanul. A példákból. Most a szeretetetekre, türelmetekre, a jókedvetekre, humorotokra van szüksége és arra, hogy valami biztonságos „stratégiát” mutassatok neki ebben a számára is bonyolult kiszámíthatatlan élethelyzetben. Hiszen egyik napról a másikra tűnt el az életéből a szeretett tanító néni, aki a nap 5-8 órájában a biztonság volt. Nem azért, mert ti nem vagytok azok, hanem mert ezt szokta meg. Iskola=Tanító. Most meg te vagy a tanító (is). Ez se stimmel neki, hiszen te az ANYA vagy, miért viselkedsz úgy mintha nem is az lennél, amikor leckéről van szó?
A nagyobbacskák hajlamosak „teljesen lelazulni” ettől a mostani helyzettől. „Szünet van.”Tinianyák! A ti feladatok most igazán összetett. Szeressétek nagyon látszólag széteső gyermeketeket és türelemmel adjátok át neki a saját önállósága feletti felelősséget! Az önállóság egész seregnyi területén remekelhetnek. Reggel időben felkelni, bejelentkezni az online órákra, elkészíteni a feladatokat, rendet tenni, tartani a saját szobában, este a szennyesbe dobni ami odavaló…..
Nincs jelenléti oktatás, nincsenek társak, barátok, de még játszótér, edzőterem sincs, viszont van reggeltől estig eszeveszett kapkodás, (legalább is ezt látja, tapasztalja) ebédfőzés, mosás, home office, telefon, nagyiról is gondoskodni kell, ott a kistesó-sok esetben több is-és akkor még a gyerekkel is tanulni kell! Hogyan legyen az ő működése ebben a helyzetben „normális”? Na, ez a házi feladat! Ebben segítsd őt! Mert ha megértette mi történik most körülötte, ha megértette, hogy a történéseknek ő is részese, hidd el, ő fogja a legegyszerűbb, legjózanabb ötleteket adni a megoldásokra! Segítheted őt egy remek időbeosztással, amiben megjelölitek a napi tanulás idejét. Ez biztonságot fog adni neki. Megjelölhetitek azt az időt is, amit minden nap együtt töltötök. Ez türelemre neveli a gyermeket, hiszen várja majd hogy csak vele légy, rá figyelj, vele játssz, vagy beszélgess. CSAK vele. Ilyenkor nyomd ki kedves szülő a mobilt! Különben csalódást okozol. Ilyenkor tanulja meg azt, hogyan kell egymásra figyelni. Ha tetszik, reggel tűzzetek ki napi célokat. Kicsiket. Ki-ki magának. Aztán este adjatok számot arról, sikerült-e megvalósítani? Azon túl, hogy együtt vagytok, talán még jókat nevettek is a célokon, még közelebb kerülhettek egymáshoz, és a gyerek megtanul fókuszálni, kitartani, elérni valamit, amit magának tűzött ki. Játszva lehet az életet tanulni.
Tanárként azt látom, hogy a kicsiknek nagy szükségük van a tanító néni „jelen”létére, megnyugtató szavaira, útmutatásaira. A nagyobbak szenvednek a kortársakkal megélt személyes kapcsolatok hiányától. Hiába, cset, face, insta. Ha belegondolok, ennek még örülni is lehet. Végre megértik, miről papolunk nekik, amikor a személyes kapcsolattartás fontosságát emlegetjük.
Olvasok aztán szakembervéleményeket is. Azt is értem. És azt gondolom, hogy mindenkinek IGAZA van.
Tanárnak, mert így kell most dolgoznia, szülőnek, mert otthon kell tanítania, szakembernek, mert tanácsot kell adnia, és GYEREKnek is, mert ellenáll. Ellen is fog. Mindaddig, amíg nem tekintjük partnernek, nem vonjuk be az ő dolgait is érintő döntésekbe! Amíg nem adjuk meg neki azt a lehetőséget, hogy válasszon, döntsön és a döntéséért vállaljon felelősséget.
Ez a jelenlegi helyzet pedig fokozottan szól arról, hogyan vagyunk képesek felelősséget vállalni magunkért, a döntéseinkért, azok következményeiért.