“A CÉL, HOGY VÁLASZTÁSRA, KIVÁLASZTÁSRA ÉS SZÉTVÁLASZTÁSRA KÉPES SZEMÉLYISÉGEK HAGYJÁK EL AZ ISKOLÁT”

Kedves Olvasó!

Örömmel tesszük közzé az alábbi bejegyést, amelyet Bencze Lóránt, a volt Magyar Nyelvstratégiai Intézet akkori igazgatója fogalmazott meg az UNESCO 2015-ös közgyűlésén iskolánkról a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Technikum és Alapfokú Művészeti Iskoláról. Habár a helyszín már új és a körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak Balatonfűzfőn az előző székhelyünkhöz képest, nevelési elveinknek még mindig az alapja az előadásban megjelenő szellemiség!

“Tisztelt Elnök Úr, Főtitkár Asszony, Tisztelt Közgyűlés, Kedves Kollégák!       

Globalizált világunkban nincs más lehetőség, mint a valós tényeken alapuló tájolási rendszerrel „újratervezni” a félresiklott oktatást. Az „újratervezés”, újratájolás elsősorban a nevelés-oktatás elengedhetetlen szemléletváltását igényli. Az újratervezés, az új útvonal, az alapvető szemléletváltás, hogy a megszállott tudásnövelés helyett a „választás–kiválasztás–szétválasztás” jellegű tudásra, műveltségre van szükség, hiszen az ismeretek megszerzésének elsődleges forrása egyre inkább a média, elsősorban az internet.

A NEVELÉS FŐ TÁRGYA A SZEMÉLYISÉG! A CÉL, HOGY VÁLASZTÁSRA, KIVÁLASZTÁSRA ÉS SZÉTVÁLASZTÁSRA KÉPES SZEMÉLYISÉGEK HAGYJÁK EL AZ ISKOLÁT.

Olyan szabad emberek, akik elé a legfőbb korlátot, a legsúlyosabb kötelezettségeket éppen a szabadsággal járó felelősség állítja.  Ehhez viszont még döntőbb a nevelő személyisége, mint valaha. A legkorszerűbb oktatási eszközöknél is fontosabb marad a nevelő személyisége, akiben a megélt tapasztalat és az elvont koncepciók nem válnak szét. Az ép és egészséges nevelői személyiségnek viszont nélkülözhetetlen háttere az erkölcsi és az anyagi megbecsülés.  A nevelő alapvető hozzáállása a tanulóhoz egyrészt, hogy nincs nála személyválogatás, másrészt figyelembe veszi, hogy minden tanulónak sajátos egyéni tehetsége van, és azt segíti kibontakozni.

Akkor a tanuló majd felnőtt korában örömmel dolgozik, nem lesz benne kisebbrendűségi érzés, akár asztalosmester, akár elméleti fizikus, és így az egész társadalom hatékony lesz, mert harmonikus, együttműködő egyéniségekből épül fel, amelyben az egyéniség tisztelete közösségérdekű. A felvázolt elgondolást 1500 évvel ezelőtt írták le Európában. Ennek ellenére az oktatási reformjaink monomániásan az iskolaszerkezet átalakításával bajlódnak. Az oktatás finomhangolású rendszer, ahol ötven éve szerkezeti átalakításokkal akarják elérni azt, amit belső megújulással kellene! 4-12 év a ciklusideje egy változásnak!

Nem szabadna több szerkezetátalakítással terhelni a rendszert, hanem a pedagógiai munka belső megújulását kellene elősegíteni. Erre a szemléletváltásra találtam példát vidéki, falusi UNESCO magániskola meglátogatásakor. Tapasztalatomat egy analógiára fűzöm föl. Az élőlények evolúciójában valaha volt, és ma is megvan a természetes kiválogatódás. Ehhez adódott hozzá az ember szelíden irányítgató beavatkozásaként a válogató, kiválasztó, szétválasztó nemesítés. Ezt követte a legutóbbi évtizedekben az erőszakos, könyörtelen beavatkozás, a génmanipuláció.Az eszményi iskola az egyéni sajátosságokon alapuló természetes kiválogatódást segíti szelíd irányítással, azaz nemesít.

Ez jellemezte az UNESCO iskolát. Hangos tanári szó nélkül, gyerekkiabálás nélkül hihetetlenül olajozott, mosolygós fegyelem uralta mind a tanórákat, mind a szüneteket. Hogyan érték el mindezt?

Az általános iskola első osztályában tíz percnél tovább nem ültek a tanulók az asztalnál, hanem a tananyaghoz kapcsolódó testmozgás szakította meg a fegyelmezett ülőmunkát. Egyébként is sok volt a napi testmozgás és az órát megszakító közös éneklés. Mind a tanítónő, mind a tanulók halk, de határozott hangon beszéltek. Sohasem vágtak egymás szavába. Az otthon elkészített feladatot nem egyszerűen bemutatták, hanem előadták. Mind a nevelő, mind a tanulók kérdéseket tettek föl a feladatkészítőknek. A kifogásokat a 3-4. osztályosok szelíd, humoros válasszal hárították el. Valóságos középkori egyetemi, tényeken nyugvó érvelő disputa alakult ki. Olyan vitakultúrának voltam a tanúja, amelyik a jelenlegi magyar kultúrából hiányzik. Amikor az egyik gyerek ököllel támadt a másik ellen a szünet végén, a tanítónő ott termett, elkapta, és határozott szelídséggel az ölébe ültette. Az agresszort ölelte át, nem a sértettet. A sértett minden további nélkül az éppen előkészített rajzokra figyelt továbbra is. Mint utóbb kiderült, a tanítónő jól ismerte mindegyiküket, figyelte őket, és azért tudta azonnal és magától értetődően feloldani a konfliktust egyetlen szó nélkül. Egy másik tanuló csak ült, és nem csinált semmit, míg a többiek szorgosan rajzoltak. Figyeltem, mi lesz ebből. A tanítónő nem szólt rá, hogy már pedig tessék rajzolni. Egy idő után a tanítónő fölállt, körbejárta a padokat, mindenki rajzát megnézte, néhány kérdést tett föl mindegyiknek, és néhány szóval igenelte, amit csináltak. Amikor a nem rajzoló tanulóhoz ért, szétnyitotta előtte az üres rajzlapot, és továbbment. A következő körben fogta a kosarat, amelyben egy halom színes ceruza ágaskodott össze-vissza, a gyerek elé tolta, majd isméttovábbment. A gyerek még mindig nem rajzolt. Amikor már majdnem készen voltak a többiek, a tanuló megfogott egy kilógó ceruzát, és elképesztő gyorsasággal kezdett rajzolni. Pillanatok alatt majdnem utolérte a szöszmötölő többieket. Az ő rajza kiáltóan jobb volt mindegyikénél. Nem 6-7 éves gyerek rajzának tűnt, hanem 16-17 évesének. Utólag az is kiderült, hogy a tanítónő ezt a tulajdonságát is ismerte. Utólag úgy néztem erre a gyerekre, mint aki előbb hosszan, alaposan átgondolta, mit fog tenni. Csak azután cselekedett minden tétovázás nélkül. Az iskola bútorzata szegényes, kopott, szedett-vedett székekből, asztalokból, fotelokból állt. De vitték-hozták a laptopokat a tanáriból. Az igazgatói iroda és a tanári egyetlen kis helyiségből állt. Egymást kerülgették, de úgy, hogy a nap folyamán minden nevelő folyamatosan találkozott az igazgatóval, a helyettesével, a többi nevelővel. Félszavakból is értették egymást.Véletlenül, de jelképesen is, egy állami iskolában a gyerekek ordibáltak, az órákon is és a szünetekben is, a tanár pedig úgy büntetett, hogy kukoricára térdepeltette őket. Az ismeretátadás hatékonysága feltűnően alacsonnyá vált.

De hogy ne állítsam szembe a magániskolát az állami iskolával, még egy példával megtoldom beszámolómat. Két évvel ezelőtt hazatért az Egyesült Államokból egy magyar professzor, aki lelkesen fölkereste Réthelyi Miklós elnök urat azzal, hogy vegyük át azt a hatékony kommunikáció- és retorikaoktatást, amely ott természetes az óvodától kezdve az egyetemig, és uralja a közéletet is. Véletlenül, de jelképesen is, azon a héten összefutottam falusi általános iskolai magyartanárral. Megkérdeztem, éppen mit tanít. Hát bizony pontosan azt tanította, amit a professzor át akart ültetni Magyarországra. A tanárnő nem tudott angolul, nem is hallott az amerikai oktatásról.

Amíg ilyen példákkal találkozunk, ne féltsük a magyar iskolát. A nehézség azonban az, hogy nincs statisztikánk arról, vajon az említett esetek vajon kivételek-e, netán gyakoriak-e, és vajon hány százalékban ritkák vagy gyakoriak.Viszont éppen ideje, hogy emlékezzünk minden idők egyik legnagyobb és Nobel-díjas közgazdásza, John Maynard Keynes jóslatára, és komolyan vegyük figyelmeztetését: „Nincs messze az a nap, amelyen többé már nem kitüntetetten foglalkoznak a gazdasági problémákkal. Ehelyett a szív küzdőterére megyünk, mindig újra, valós nehézségeink felé fordulunk, az élet és az emberi kapcsolatok problémáihoz, a teremtés, a viselkedés és a vallás problémáihoz.”[1]

Ezt valósította meg az UNESCO iskola. Az UNESCO iskolában a hagyomány és az emberség újragondolásával szembesültem. Az iskola visszatért a gyökerekhez – úgy, ahogy Heinrich Böll évtizedekkel korábban megállapította, és akinek a nevét talán szintén nem is hallották az UNESCO iskola nevelői: „ … az embert nyelv, szeretet, kötődés teszi emberré”.

Az UNESCO iskolában a tudás nem birtoklás, hanem állandó megközelítés. Halk hangon és értő utánagondolással. Értő utánagondolásával mindennek. Nem hajszolják a tanulókat, hanem megadják nekik azt a „céltalan” és „értelmetlen” időtöltést, valójában nyugodt elmélyülést, amelyik elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek felelősségteljes személyiséggé érlelődjön. Az iskola és a nevelés nem azzal közeledik a gyerekhez, hogy „ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e”, hanem azzal, „milyen vagy? Mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy”.[2] 

Az iskola olyan kommunikációs készséget alakít ki a gyermekekben, amelyik magába foglalja, hogy képesek legyenek az “odahallgatásra”, az “odafigyelésre”, az együttműködésre, hogy meglegyen bennük a közéleti és bármilyen közösségi (családi, munkahelyi stb.) szereplésre való alkalmasság minden feltétele, a párbeszédre való készség, a képesség, hogy másban is felébresszék a közjóra és a közszolgálatra való törekvést.

Az így újragondolt hagyományhoz az iskola azt a hagyományrendet alakította ki, amelyik majd a kellő ismeretet, a kívánatos élményt, a megcélzott érték-orientált magatartást, az ezt továbbadó kommunikációs és szervező készséget és a később is fenntartható szokásrendet biztosítja.  Kérdezgettem elit budapesti iskolából odakerült hetedikes tanulót. Milyen az iskola? A válasz: „Itt nem bénán magyaráznak a tanárok. Kár, hogy szombat-vasárnap nincs iskola.”

Vágyam, hogy meggyőzzem az oktatási kormányzatot, küldjön oda végzett pedagógushallgatókat évenként legalább egy évre, hogy majd szétvigyék az országban ezt a szemléletváltást.

A szemléletváltás összefoglalása A lét értékes és jó. Minden embernek sérthetetlen és csodálatos méltósága van. Nem eszköz, hanem cél. Sérthetetlen emberi jogokkal rendelkezik, melyeket az ENSZ-nek az Egyetemes Emberi Jogokról szóló nyilatkozata fejtett ki. Az ember azáltal lesz igazán emberré, hogy szeretettel megnyílik a másik felé, őt befogadja, és neki szolgál. A szép szeretet az emberi tökéletességnek és a világ átalakításának alapszabálya. Ezt tapasztaltam meg a falusi UNESCO iskolában.”                                                                                                 

Bencze Lóránt igazgató

Magyar Nyelvstratégiai Intézet

UNESCO Közgyűlés, 2015. október 8.

Ahol még jelen vagyunk:

YouTube csatornánk:https://www.youtube.com/channel/UCK1M

Facebook oldalunk:https://www.facebook.com/bwmiskola

A környezet, ahol élünk:https://www.facebook.com/bwmablak

Instagramunk

bwmiskola

By Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók