bwm-szakgimnazium-napok-badacsony elmeny rozsako csoportBWM szakgimnázium túrája Badacsonyban

Lengyel-Vizl Eszter: Élményalapú oktatás a BWM szakgináziumban

„Badacsonyi szőlőhegyen két szál vessző”

Szakgimnáziumunk turisztikai ágazata nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált, élményalapú tanulásra. Szeretnénk, ha diákjaink minél többet látnának, hallanának, tapasztalnának. Szeretnénk számukra vonzóvá tenni ezt a szakmát, hogy majd hivatásként tekintsenek rá. Ezért idén is több kihelyezett tanórát, szakmai kirándulást, komplex tanórát szervezünk nekik.

Szeptember utolsó hetében Badacsonyba látogattunk el szakgimnazista diákjainkkal. Végigjártunk egy borutat, számos pincészetet és egyéb kulturális látnivalót útba ejtve. Részt vettünk egy badacsonyi kalandtúrán is a Szegedy Róza Ház szervezésében. Kisfaludy, Tatay Sándor emlékkiállításokat, borászati kiállítást, Liliomfi kiállítást látogattunk tárlatvezetéssel, illetve panoráma kiránduláson vettünk részt dzsippel.

Egyik úti célunk a nagy múltú Istvándy Pincészet volt, ahol előadással és programmal vártak bennünket. Az Istvándy családban ez a hivatás apáról fiúra szállt, csaknem kétszáz éve foglalkoznak szőlőtermeléssel és borkészítéssel. „Mi úgy gondoljuk, hogy az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet, és a munkája iránt.”- olvashatjuk honlapjukon. Fontos számunkra a tradíciók ápolása, a tapasztalatok, illetve a megfigyelések továbbadása. Az Istvándy család elkötelezett híve annak, hogy a hely múltjához és hírnevéhez méltó legyen. Összesen 40 hektáron gazdálkodnak a Tóti-hegy és Csobánc déli lejtőin. A borászat mellett szürkemarha és racka juhok tenyésztésével is foglalkoznak, illetve a vendéglátásban is jeleskednek. Vendéglőt, szálláshelyeket üzemeltetnek, sőt esküvőket és már saját fesztivált is rendeznek birtokaikon. Fontos, hogy a BWM tanulói a Turisztikai ágazati szakképzésben kihelyezett tanóra keretében megtapasztalják, hogyan kell egy ilyen vállalkozást vezetni.