A 2013-ban alapított Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola az elmúlt öt évben rendkívül progresszív fejlődésen ment keresztül, ami azzal járt, hogy a kezdeti tapasztalatok alapján, folyamatosan hajtottunk végre a működésünkben változtatásokat.

A legfontosabb eredményünk az, hogy az állami előírásoknak megfelelő, egyszersmind korrekt elvárás rendszert teremtettünk. A tanulók, szülőik és az őket támogató tanárok számára is jól átlátható, könnyen kezelhető, az együttműködésre alapozó tudásbázist és értékelést alakítottunk ki.

Az idei évben új épületbe költöztünk Balatonfűzfőn, mely adottságai révén már technikailag is ki tudja szolgálni azokat a modern oktatási formákat, melyet a jelenkori idők megkívánnak tőlünk, legyen ez a NAPOK (korábban egyéni tanrend) rendszer a hozzá tartozó konzultációs lehetőségekkel és projekt feladatokkal, vagy a vizsgák.

Sok tanulónknak a fejlődését kísértük végig közösen az alsóbb évfolyamoktól a gimnáziumig, mindig precíz felkészítést vártunk el, és azt mindig meg is kaptuk. Voltak, akik elmentek, aztán visszajöttek hozzánk, mert azt tapasztalták meg, hogy az iskolai elvárások nálunk jól átláthatóak, és kapcsolattartásunkat is az igényeknek megfelelő, dinamikus együttműködés jellemezi. Mindezt megkönnyíti az általunk biztosított, a vizsgákra történő felkészülést támogató intézményi háttér. A kívánt célért, a jó bizonyítványért ugyan egészséges mértékben meg kell dolgozni, de igyekszünk minden segítséget megadni, hogy a tanulás ne szenvedés, hanem öröm legyen.

Külön hangsúlyt fektettünk a magántanulókra, fokozottan a diaszpórában élő magyar gyerekek oktatására. A kezdetektől fontosnak tartjuk, hogy aki földrajzilag távol él az anyanyelvi oktatás lehetőségeitől, az is hozzá juthasson, és részese lehessen a magyar köznevelésnek.

Életünket és munkánkat átszövi a jobbítás szándéka, törekszünk arra, hogy megtanítsuk alkalmazkodni a gyerekeket az állandó változáshoz, kiemelten a virtuális világhoz. Mindemellett ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz, identitásunkhoz, sajátos, szerves gondolkodásunkhoz.

Az elmúlt évek erőfeszítéseit magas grémium részesítette elismerésben: iskolánk elnyerte az Év Széchenyi Vállalkozása 2018 külön díját. A díjat a fenntartó alapítója Bárdi-Farkas János és az intézményvezető igazgató helyettes Bárdi-Farkas Beáta vette át.

By Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók