Légierő Parancsnokság (LEP) és Csapatrepülő Parancsnokság (CSRP) találkozó

2020. szeptember 10-én került sor a már hagyományosan évente megrendezett Légierő Parancsnokság (LEP) és Csapatrepülő Parancsnokság (CSRP) találkozójára, melyre meghívást kaptak az iskola apródjai és kadétjai.

A veszprémi sportpályán megtartott rendezvényen szolgálatot teljesítő apródok és kadétok feladata volt, az ünnepség megnyitóján, a légierő zászlójának felvonása, őrzése, majd az ünnepség záróaktusaként a zászló levonása. A megjelent közszereplők, fiatal és idősebb tapasztalt katonák elismerésüket fejezték ki a fegyelmezett, jó kiállású munkáért, amelyet még értékesebbé tett Bárdi-Farkas János azzal, hogy az eseményen rendezett légpuska lövészet ifjúsági kategóriájában első helyezést ért el.

Az eseményről részletesebben a MATASZVME honlapján tájékozódhatunk.”

Köszönjük a beszámolót és a fotókat
dr. Csutorás Gábor alezredes úrnak,
aki a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) szervezetében az Apród Program keretén belül iskolánkban ismerteti diákjainkkal a hazaszeretet és a honvédelem fontosságát.

Közzétette: Bóna Veronika

Megosztás