Jó hangulatban, az iskola udvarán gyülekeztek a gyerekek, tanárok és kísérőik. Az odafele vezető út elég hosszú és fárasztó volt, de megérte. Varga Cillát kérdeztük, hogy érezte magát, milyen emlékekkel gazdagodott.

video
play-sharp-fill

Az első megállóhely a Máriagyűdi Boldogasszony-kegytemplom volt, ahol egy felkészült idegenvezető hölgy tartott előadást, a templom történelméről, de egyéb érdekességeket is megemlített, mint például azt, amikor XVI. Benedek pápa 2008-ban basilica minor címet adományozott a kegytemplomnak. Ami különösen tetszett, hogy gyönyörű freskókat tekinthettünk meg, valamint az egész kialakítása is káprázatos volt. Ezen kívül, ami érdekes volt, hogy a kegyhelyre nagyon sok turista és látogató érkezik a Mária szobor miatt egész évben. Sok beszámoló van arról, hogy jelenéseket láttak Mária képében. A hely gyógyítóerővel bír, és kérik Szűz Máriát, hogy segítse meg őket. Hálájuk jeléül pedig kis márványtáblákra írva köszönik meg a segítséget – tudtuk meg Cillától. 

Máriagyűdről tökéletes rálátás volt a következő megállóra, a méltán híres siklósi várra.  Hatalmas kíváncsisággal érkeztek meg a diákok, mivel többnyire senki nem járt az osztályból a várban. Nagy élmény érte őket, mivel a Tenkes kapitánya című kultikus filmet is ott forgatták. Sokan köztük többször is látták, ezért elmondhatatlan élmény volt számukra, hogy személyesen is bejárhatták szinte az egész várat. Magyar Lilla idegenvezető nagyon sok érdekes történelmi eseménnyel összekötött történetet mesélt a vár urairól, úrnőiről. A vár keletkezésétől kezdve, a viseleteken át, a praktikus belső építészeti elrendezésekig minden érdekességet megosztott a gyerekekkel. – A történelmi események szinte a szemük előtt lebegtek. Gróf Benyovszky Pál életútja különösen érdekes volt.  Magát a családi történetét hallani, hogy a vár falai között élt és játszott, gyermekkorában testvéreivel, majd Amerikába emigrált. Amikor tudott visszalátogatott a régi „otthonába”, gyermekeivel és családjával. Úgy éreztük, hogy egy kicsit visszarepülhettünk az időben több száz évet, és ez által megismerhettük az ott élő emberek életét, mindennapjait – meséli tovább Cilla, aki szerint az egyik legszebb része a siklósi várnak a belső várkápolna volt. Tökéletes időpontban érkeztek, mivel a délutáni nap sugarai bevilágítottak a különösen szép, színes ablakokon keresztül, ami a gótikus és reneszánsz építészeti kialakításon csodálatos látványt nyújtott.  A várban mondhatni az egyik legkülönlegesebb rész a panoráma terasz volt, ahonnan gyönyörű kilátás tárulkozott a látogatók elé.

Bárdi-Farkas Linzi

By Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 őszén indult alsó tagozattal (1-4. osztályig), 2014-2015-ös tanévtől pedig felmenő rendszerben már felső tagozatra is beírathatók a gyerekek. Kiemelten támogatjuk az otthonoktatást, a magántanulói státuszt, az erre a célra kidolgozott távoktatási programunkkal, mind a Magyarországon, mind a külföldön élő gyermekek számára. Beiratkozási információk, hasznos tudnivalók