Kreatív matematika tanár, aki fest, rajzol, ékszereket készít
Molnár Erikával beszélgettem a Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási Nevelési Közhasznú Alapítvány (BANONA) kuratóriumi elnökkel, matematika-rajz szakos tanárral.
– Sok területen van tapasztalatom, dolgoztam versenyszférában, felneveltem az egyedi képességű saját gyermekemet, a pedagógiai munkám mellett diplomát szereztem közgazdaságtanból, tanárok gyakorlati képzéséből.
Kreatív személyiség vagyok, ami megnyilvánul a magánéletemben is. Festek, rajzolok, ékszereket készítek és táncolok. Ugyan ez az alkotás, kreativitás látható a pedagógiai munkámban. A matematikát másképp látom, mert szerintem az a fontos, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük, és alkotásra sarkaljuk őket. Fontos, hogy a személyiségük fejlesztése kerüljön előtérbe és ezen keresztül szerezzék meg a tudást.
Azt gondolom, hogy a matematika tanításával nem tananyagot kell tanítani, hanem gondolkodásmódot-tudtam meg Erikától.Erika immár második éve szervez tábort a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Technikum és Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek szabadidejükben szórakozva, játszva tanuljanak, sajátítsák el a tudást.
Arról szólnak a táborok, hogy aktívan pihenjenek a gyermekek, pozitív élményekkel térjenek haza. A diákok közösségben való együttműködése, kézügyessége, gondolkodása, mozgása, problémamegoldó képessége fejlesztve legyen, amit a későbbiekben hasznosítani tudnak az iskolában, majd a továbbiakban a munkahelyükön és az életben egyaránt. -Legfontosabb feladatomnak tartom, hogy az iskolákban a nevelés is ezeken az elveken alapuljon, hogy a tanítás, ezen irányvonalak mellett történjen.
A pozitív értékelés híve vagyok, mivel a gyerekeket egyértelműen sokkal inkább lehet bíztatni, egy jó szóval, dicsérettel akkor is, ha csak egy apró dolgot tett jól, mintha rossz jegyekkel fenyegetném őket. Minket felnőtteket is a dicséret visz előre a munkánk elvégzésében –meséli tovább Erika.A BANONA kuratóriumi elnökségét Erika azért vállalta, mert az általa fontosnak tartott értékeket képviseli a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola, mely teret ad azoknak a gyermekeknek, akik szeretnék a tanulás örömét felfedezni.
Bárdi-Farkas Linzi
A cikk megjelent az IRÁNYTŰ polgári, közéleti havilap 2021. évi augusztusi számában:
https://balatoniranytu.hu/?download=9:iranytu-2021-augusztus
Az iskola YouTube csatornája:https://www.youtube.com/channel/UCK1M..
Facebook oldala:https://www.facebook.com/bwmiskola
A környezet, ahol élünk:
https://www.facebook.com/bwmablak
Instagramunk
bwmiskola
#magantanulo#egyenimunkarendkulfodieknek#bwmiskola#barowesselenyiiskola#gimnazium#diaszpora#tavokatatas#bizonyitvany#erettsegi#projektoktatas#projekteducatio