A magyar kultúra napja
„Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”- Fasang Árpád, zongoraművész, a megemlékezés ötletadója. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január…
„Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”- Fasang Árpád, zongoraművész, a megemlékezés ötletadója. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január…
Mészáros Bence pedagógus kollégánk, terapeuta, régi vágya volt, hogy segítsen az embereken: a felnőttek mellett az olyan gyerekeken, akik részképességzavarral, fejlődésben megkésett problémákkal, valamint beilleszkedési, tanulási, magatartási gondokkal, figyelemzavarral küzdenek.…
Az Iránytű és annak ideológiája a név választása, tudatos, átgondolt, önmagában a kijelölt célok elérésében fontos szerepet játszik a polgári értékeink közreadásában. A folyóirat egy hiánypótló kezdeményezés eredményeként kezdi meg…
GIMNÁZIUM (9-12 évfolyam, ÉRETTSÉGI) Honvédelmi alapismeretek (a honvéd kadét program keretein belül) Ha emberek vesznek körül, még nem élünk közösségben, a közösséget mi magunk alakítjuk. Olyan iskolát hívtunk életre 2013…
A doni áttörésben – 1943. január 12-én – hősi halált haltak emlékére szervezett kegyeleti megemlékezéseken részt vettünk a MATASZ, Doni Hősök Emlékmenet és Túrán,2019- ben és 2020-ban. Az ekkor készült…
https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/dinamikusan-nott-a-balatonfuzfoi-alapitvanyi-iskola-tanuloi-letszama-4308265/
Büszkeségünk Kovács Noémi Nemrég értesülhettün arról, hogy Kovács Noémi, a balatonfűzfői Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola 8. osztályos, nappali tagozatos tanulója, a Pulai Lovascentrumban megrendezett Mesterek Tornáján, az U25-ös korosztály…
A karácsonyi időszakban talán még inkább szükségünk van a törődésre, az egymásra figyelésre, a jelenleg előforduló élethelyzetek pedig mindezt fokozottan igényelhetik. Alsó tagozatos diákjaink saját készítésű karácsonyi üdvözlőlapokat alkottak és…